Az ukrán nép rettenetes helyzetbe került az Oroszország által indított háború miatt, de ezzel együtt is mindent el kell követni annak megakadályozására, hogy a NATO és Oroszország között is háború törjön ki – mondta vasárnap a brit fegyveres erők vezérkari főnöke. Sir Tony Radakin tengernagy arra intette a brit állampolgárokat, hogy
ne menjenek harcolni Ukrajnába az orosz hadsereg ellen.
Radakin a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában – arra a kérdésre, hogy a Nyugat megteheti-e, hogy kívülről figyeli az ukrán nép háborús szenvedéseit – kijelentette: az ukrajnai lakosság helyzete valóban kétségbeejtő, de fel kell ismerni azt is, hogy a Nyugatnak el kell kerülnie a háborút Oroszországgal, mert
egy ilyen háború a mostani rettenetes helyzetnél is még rosszabbat teremtene.
A háború Oroszország szempontjából nem halad jól
„Semmit nem akarunk kevésbé, mint egy háborút Oroszországgal” – fogalmazott a brit vezérkari főnök. Hozzátette: az ukrajnai háború Oroszország szempontjából nem halad jól, Oroszország is szenved, elszigetelt hatalommá vált, kevésbé erős, mint tíz nappal ezelőtt, és számára ez a helyzet nem tartható fenn. „Éppen ezért bíznunk kell abban, hogy amit eddig megtettünk, az helytálló” – mondta Radakin tengernagy, utalva a Moszkva ellen érvénybe léptetett nyugati szankciókra.
Kijelentette: a Nyugat tartozik az ukrán népnek azzal, hogy folytatja az Ukrajnának nyújtott támogatást, de tartozik az ukrán népnek, Európa egészének és az egész világnak azzal is, hogy garantálja az ukrajnai háború eszkalációjának elkerülését.
Oroszország a második világháború óta nem hajtott végre ekkora hadműveletet
Arra a kérdésre, hogy mi az oka az olyan jelenségeknek, mint például a Kijev környékén észlelt hatalmas, több mint 60 kilométer hosszú orosz katonai konvoj elakadása, a brit vezérkari főnök elmondta: Oroszország a második világháború óta nem hajtott végre a mostanihoz hasonló méretű műveleteket, márpedig az ilyen összetett műveletek rendkívül bonyolultak és nehezek, és az látszik, hogy
Oroszország nem tudja ezeket hozzáértő módon végrehajtani.
A tengernagy szerint mindemellett Oroszország a hadfelszerelést sem tudja karbantartani, és e felszerelések folyamatosan elromlanak. Mindezt tetézik az ukrán hadsereg támadásai, és a Nyugat tudja, hogy
az invázió frontvonalában haladó orosz alakulatok rettenetes veszteségeket szenvedtek.
Hozzátette: az a csaknem ötszáz fős emberveszteség, amelyről Oroszország a háború első hete után beszámolt, nagyobb, mint ahány brit katona az afganisztáni hadműveletek több mint húsz éve alatt meghalt.
(MTI)
Nyitókép: Facebook