Mivel azonban Donyeck az oroszbarát szakadár „népköztársaságban” található, onnan nem lehet átlépni Ukrajnába, így Szerhij március 6-án az oroszországi rosztovi régió felé indult, keletre, hogy aztán nagyot kerülve Kijevbe jusson. Az orosz határőrök külön szobába vezették, kihallgatták, öt órán át ott tartották, majd egy másik ellenőrzőpontnál is gyanakvó ügynökök fogadták. Amikor elmondta, mi történt a családjával, fagyosak voltak és kétkedők.
Amikor Szerhij útnak indult, még csak az volt biztos, hogy két gyermeke, Alisza és Nyikita azonnal meghalt, Tatjana azonban még élt, ahogyan a remény is, hogy életben maradhat. Aztán miután Rosztovba ért, megtudta, hogy a Tatjana is elhunyt.
Onnan buszra szállt és Moszkvába utazott, ahonnan repülőre ült, hogy Oroszország legnyugatibb városába, a Litvánia és Lengyelország közé ékelt Kalinyingrádba jusson. Onnan taxival utazott a lengyel határhoz. Szerhij elmondása szerint minden ellenőrzéskor elmagyarázta, mi történt a családjával, mire visszakérdeztek: ki bombázta le őket? Amikor válaszolt, hogy az oroszok, közönyösséget mutattak a hatóság emberei. „Egyedül az orosz taxisok mutattak részvétet, elmondták, hogy ez nem az ő háborújuk” – emlékezett vissza a férfi. Azt mondja, végig megtudta őrizni a nyugalmát, amikor az agresszor országán keresztül utazott.
Lengyelországon átjutva Leopoliba ment, onnan jutott Kijevbe. Összesen négy napig tartott az útja. Három napon át várt a központi halottasházban, hogy előkeressék családtagjai holttestét. „Megkértem az önkénteseket, hogy vigyenek a feleségemhez, hogy feloldjam az iPhone-ját, azon vannak a családi fotók.
De nem sikerült a hideg hüvelykujjával feloldani. Csak élő emberekkel működik”