Francia védelmi miniszter: Európa helytáll vagy megszűnik

2022. március 01. 21:28

Florence Parly szerint a francia hadsereg több mint tíz éve készül egy jelentős stratégiai váltásra a nehezebb konfliktusok veszélye miatt.

2022. március 01. 21:28
null

Florence Parly francia védelmi miniszter szerint az ukrajnai háború olyan történelmi pillanat Európa számára, amelyben vagy helytáll vagy megszűnik létezni. „Az elmúlt napokban egységben meghozott erős intézkedésekkel helytállunk, és Franciaország továbbra is a motor szerepét játssza ebben az európai fellépésben” – mondta a tárcavezető kedden a nemzetgyűlésben az Ukrajna elleni orosz háborúról tartott vitában.

Négy vadászgép száz pilótával érkezik Észtországba

„Létrehoztuk a védelmi Európát, és az olyan elindított intézkedésnek köszönhetően, mint amilyen az Európai Békekeret, jelenleg képesek vagyunk gyorsan és erőteljesen reagálni egy példátlan helyzetben” – mondta Florence Parly. A miniszter bejelentette, hogy

a balti államokban március közepére tervezett francia csapaterősítést előrehozza a kormány.

Négy Mirage 2000 vadászgép mintegy száz pilótával érkezik Észtországba. Két Rafale gép pedig napi felderítő repüléseket végez Franciaországból február 24. óta.

„Ezek a gépek járőrözést végeznek Európa keleti részének légterében” – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy egy kétszáz katonából álló hegyi gyalogos hadtest is csatlakozik Észtországban a dán és brit szövetségesekhez. Romániába pedig ezen a héten folyamatosan érkezik meg a bejelentett ötszáz katona és páncélozott járműveik.

A francia hadsereg több mint tíz éve készül egy jelentős stratégiai váltásra

„A jelenlegi válság hirtelen ébresztette rá a közvéleményünket, hogy a háború nem egy olyan dolog, amely távoli hadszíntereken aszimmetrikus konfliktusokról szól” – fogalmazott. „A Vlagyimir Putyin (orosz elnök) által irányunkban megfogalmazott fenyegetések a bizonyítékai annak, hogy a biztonságunk közvetlen Európában dől el, és ez a megállapítás a védelmi minisztérium számára nem újdonság” – tette hozzá.

A tárcavezető kiemelte, hogy a francia hadsereg több mint tíz éve készül egy jelentős stratégiai váltásra a nehezebb konfliktusok veszélye miatt. Az ukrajnai háború okozta paradigmaváltás a katonák beavatkozási felkészültségének alkalmazkodását kívánja meg, valamint befektetéseket olyan új konfliktusos területeken, mint a légtér, az internet, a tenger mélye vagy a közösségi oldalak, s emellett az eszközök modernizálását is folytatni kell – fűzte hozzá.

(MTI)

Nyitókép: Facebook

Összesen 171 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
formaegy
2022. március 04. 00:55
Csak egy kérdés: Ez a büdös kurva ott van már Ukrajnába harcolni? Vagy csak a pofáját jártatja? Az ilyen aljas rohadékok miatt van háború, halnak meg emberek! Pár mocskos ember aki a fosos seggét nem viszi a harctérre, de háborút azt csinálnak! Mind agyon kéne lőni!
tevevanegypupu
2022. március 02. 10:28
Európa csak földrajzilag létezik..még, egyelőre. De amerikai megszállás alatt.
pipa89
2022. március 02. 10:25
Milyen Európáról beszélsz, ma chere? Akárhová nézek mindenütt az USÁ-t látom, mindenki az amcsi kottát játssza? Hol van itt európai érdek? Az európa érdek, Európa jövője az EURÁZSIAI GAZDASÁGI EGYSÉG lett volna, amit ti hozzá nem értő szarcsimbókok odadobtatok az USÁ-nak, ahogy minket, kelet-európaiakat is! Ennyit rólatok!
hopika
2022. március 02. 09:42
ezek az intézkedések arra jók h belerángasság a keleti országokat a háborúba és elbukjanak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!