Blinken és Morawiecki egyetértenek a keleti NATO-szárny megerősítésének szükségességében

2022. március 05. 13:33

A tárgyalás témája volt az Oroszországgal szembeni szankciók kérdése, valamint a gáz- és olajszállítások alternatív forrásai is.

2022. március 05. 13:33
null

Antony Blinken amerikai külügyminiszter tejlességgel egyetért azzal, hogy meg kell erősíteni a NATO keleti szárnyát – közölte szombati sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, miután Blinkennel találkozott a délkelet-lengyelországi Rzeszówban.

Morawiecki elmondta: a tárgyalás témája az ukrajnai helyzet volt, valamint a szövetséges, ezen belül amerikai katonai jelenlét megerősítése a kelet- és közép-európai térségben. Felidézte: jelenleg több mint 10 ezer fős a lengyelországi amerikai kontingens, Varsó pedig a biztonság érdekében e jelenlét további növelésére törekszik. Blinken „teljesen egyetért” azzal, hogy meg kell erősíteni a NATO keleti szárnyát, a térségbeli országok – köztük Lengyelország, Litvánia, Szlovákia, Magyarország és Románia – biztonságát – számolt be Morawiecki. Aláhúzta: a szövetségesek „ugyanazon a hullámhosszon beszélnek”, hiszen a biztonság „ma abszolút prioritást jelent”.

A tárgyalás témája volt az Oroszországgal szembeni szankciók kérdése, valamint a gáz- és olajszállítások alternatív forrásai is – közölte Morawiecki. A szankciókról kiemelte: Blinkennel annak fontosságáról beszéltek, hogy ezek „lékmentesek” legyenek, ne legyen például olyan orosz bank, amelyre ne vonatkozna a SWIFT rendszerből való kizárás. Blinken szombaton Rzeszówban Zbigniew Rau lengyel külügyminiszterrel is találkozik.

(MTI)

Nyitókép: OLIVIER DOULIERY / POOL / AFP

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sany Xepi
2022. március 05. 14:26
De akkor a kelet az csak Lengyelország legyen. Most nem tudok e lengyelekkel egyetérteni.
Esvány
2022. március 05. 14:26
Az USA miért Európában akarja megvívni az oroszokkal a meccset? Ja, csupán költői kérdés volt...
lendvaiildiko
2022. március 05. 14:13
A élesebb helyzet alakulna ki Európa keleti felén, Nátó ide, vagy Nátó oda, úgy hagynák cserben az amik a lengyeleket, baltiakat, finneket, mint a molotov - Ribbentrop paktum idején, vagy a második világháborúban.
johannsebastian
2022. március 05. 14:12
Nem! Elég volt a NATO-ból! Mi lett a felelőtlen terjeszkedés eredménye! Elég volt a lengyelek háborús hisztériájából is! Ha a NATO az amerikai érdekszféra kíméletlen jelenlétét jelenti, akkor KÖSZÖNJÜK NEM! A NATO és az USA volt a szláv testvérháború felbújtója.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!