Blinken: Egyáltalán nem biztos, hogy Oroszország megnyeri a háborút

2022. március 05. 14:46

Ha Moszkva szándéka az, hogy valamiképp megdöntse az ukrán kormányt és saját bábrezsimjét ültesse a hatalomba, azt 45 millió ukrán fogja elutasítani – mondta az amerikai külügyminiszter.

2022. március 05. 14:46
null

Egyáltalán nem biztos, hogy az Ukrajna ellen indított háborút Oroszország megnyeri – mondta a BBC-nek Antony Blinken amerikai külügyminiszter. Blinken a brit közszolgálati médiatársaság televíziójában szombaton sugárzott – a NATO-tagállamok külügyminisztereinek előző napi rendkívüli brüsszeli tanácskozásán adott – interjúban kijelentette: azt nem tudja megmondani, hogy a konfliktus meddig tart, de személyes meggyőződése, hogy Ukrajna katonai veresége nem magától értetődő,

„abszolút elképzelhető”, hogy idővel Ukrajna kerül ki győztesen a háborúból.

Ha Moszkva szándéka az, hogy valamiképp megdöntse az ukrán kormányt és saját bábrezsimjét ültesse a hatalomba, azt „ilyen vagy olyan módon 45 millió ukrán fogja elutasítani” – mondta az amerikai külügyminiszter. Sokat mondó ebből a szempontból egyáltalán az az elképzelés is, hogy Moszkva alá tudná vetni saját akaratának e 45 millió ukránt, aki elszántan harcol saját jövőjéért és szabadságáért, egy olyan jövőért, amelynek nem része az, hogy Moszkva rátenyereljen Ukrajnára – fogalmazott Blinken a BBC–interjúban. Hozzátette: az ukrajnai háború már eddig sem úgy alakult, ahogy azt Vlagyimir Putyin orosz elnök kitervelhette. Az amerikai külügyminiszter szerint Oroszország egyre brutálisabban lép fel az ukrajnai civilekkel szemben, és célba vette a lakossági víz-, áram- és hőszolgáltató infrastruktúrát is.

Tragikus módon e módszerek is Putyin forgatókönyvének elemei között szerepelnek – tette hozzá. A brit védelmi minisztérium szombaton közzétett hírszerzési értesülései szerint ugyanakkor

az elmúlt 24 órában észlelt orosz légi és tüzérségi csapások száma alacsonyabb volt,

mint a korábbi napokban. Blinken a szombati BBC-interjúban határozott nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok rendszerváltás elérésére törekszik–e Oroszországban. Kijelentette: ez nem az Egyesült Államok dolga, az orosz népnek kell döntenie arról, hogy ki vezesse az országot. Hozzátette azonban: azt a kérdést feltenné az oroszoknak, hogy az Ukrajna ellen indított kiprovokálatlan és indokolatlan háború miként mozdítja elő az ő érdekeik érvényesülését.

Az biztos, hogy a háború terheit az orosz emberek viselik, hiszen az Oroszország ellen érvénybe léptetett súlyos külföldi szankciók következményeit ők is megérzik – mondta a BBC televíziónak nyilatkozva az amerikai külügyminiszter.

(MTI)

(Fotó: Antony Blinken amerikai külügyminiszter, MTI/AP/Pool AFP/Olivier Douliery)

Összesen 133 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2022. március 06. 02:28
"45 millió ukránt, aki elszántan harcol saját jövőjéért és szabadságáért" 45 ezer lesz a 45 millió, és nem a saját jövőjükért és szabadságukért küzdenek, inkább mások vagyonáért, a saját kifosztatásukért.
falcatus
2022. március 05. 17:09
Azzal, hogy egyértelműen kivonták magukat, még a látszat támogatásból is,(a sajtójukat most ne keverjük ide) lassan már a szólamokból is, az egyértelműen arra utal, hogy feladták. itt már sokan párhuzamot vontak 1956-tal. Az USA igen is tart egy fegyveres közvetlen konfliktustól az oroszokkal. Messze kerüli. Tökéletesen megelégednek a Csalán-effektus taktikával. El kell olvasni a Brzezinsky -doktrinát. Az a receptes könyvük. Mondhatni bibliájuk.Betűről-betűre követik. „Amerika egy olyan univerzum közepén áll, amelynek végső soron egyetlen központja van, nevezetesen fővárosa: Washington. A HATALMI JÁTÉKOT ITT KELL JÁTSZANI, éspedig az AMERIKÁN BELÜLI SZABÁLYOK SZERINT. Mi több: a történelemben először alakult egy olyan állam, amely A VILÁGON BÁRHOL ÉRVÉNYESÍTENI TUDJA AKARATÁT. Amerika az utóbbi alig több mint fél század alatt vált gazdasági, katonai, technológiai, KULTURÁLIS FELSŐBBRENDŰSÉGÉNEK !!! köszönhetően, na meg a másik szuperhatalom, a Szovjetunió összeomlásának hatására "a történelemben először TÉNYLEGES VILÁGHATALOMMÁ". Milyen politikát is kell folytatnia Amerikának, mit is kell tennie ahhoz, hogy megőrizze világhatalmi elsőbbségét.: „ Jól kell tudni játszani az Európa és Ázsia együttesét összefogó hatalmas eurázsiai sakktáblán, amelyen tovább folytatódik a globális elsőbbségért folyó küzdelem. ”Ahhoz, hogy a világ vitathatatlanul legerősebb állama úrrá legyen a hatalmát veszélyeztető konfliktusokon, és érvényesíteni tudja a létfontosságú érdekeit, átfogó geopolitikai koncepcióra van szüksége.” És a ”nyerő” koncepció: "ŐSI BIRODALMAK könyörtelenebb korát idéző kifejezésekkel élve A BIRODALMI STRATÉGIÁNAK HÁROM KULCSFONTOSSÁGÚ TÉNYEZŐJE VAN: 1./elejét venni a vazallusok közti bárminemű paktálásnak, 2./fenntartani függő helyzetüket, 3./megvédelmezni a szövetségeseket, és elérni, hogy továbbra is szófogadóak legyenek. Ezért is a legfontosabb számunkra, milyen Európa kívánatos az Egyesült Államok számára. Amerikának egyértelművé kell tennie, hogy Európát hosszú távon elfogadja globális partnernek. Ehhez Európának egységessé és erőssé kell válnia. Ezért Amerika messzemenően támogatja a NATO - és az Európai Unió - bővítését is. Az egységes Európa ugyanis egy kiszélesített és megerősített NATO-val az AMERIKAI BEFOLYÁS SZILÁRD BIZTOSÍTÉKA lehet A geostratégiai elgondolás természetesen nem korlátozódhat vén kontinensünkre, hanem ki kell használni A VILÁG FELTÉTELEZETT FESZÜLTSÉGGÓCAIT, AZ ÁLLAMOK KÖZÖTTI ELLENTÉTEKET, SZÁMÍTÁSBA VÉVE A TÖRTÉNELMI HAGYOMÁNYOKAT. Az eurázsiai sakktáblán új és fontos térségként megjelenő Ukrajna geopolitikai pillérnek tekintendő, mivel puszta léte segít Oroszország átalakításában. Ukrajna nélkül Oroszország többé nem birodalom. VALAMIKOR 2005-2010 között Ukrajna már alkalmas leszarra, hog mind az EU-val, mind a NATO-val komoly tárgyalásokba kezdjen. Németországnak, Lengyelországnak geopolitikai érdeke, hogy Ukrajnát fokozatosan belevonják egy különleges francia-német-lengyel kapcsolatokba. (térképet is mellékelt Z. Brezinsky. Ezt a négy országot egy tömbbé alakította a jelenlegi természetes határvonalaikkal.) Ukrajna különleges fontossággal bír Amerika számára- főleg , mint írja -1994-et követően tulajdonít fokozott fontosságot az amerikai-ukrán kapcsolatnak nehogy visszataláljon a közös karámba. Eljut idáig is :Amerika nem tarthatja meg az idők végezetéig szuperhatalmi szerepét, s ezért is reméli: a következő néhány évtized elteltével kialakulhat egy olyan globális együttműködési rendszer, amely fokozatosan átveheti a világ stabilitásáért és békéjéért viselt felelősség súlyos terhét.” Végül: Amerika globális hatalmának fennmaradására irányuló minden geostratégia kudarcot vallhat akkor, ha nem élvezi a "hátország" támogatását. És ez annál is fontosabb, mert az amerikai közvéleményben mindmáig él az elkülönülési politika és a szűklátókörűség szelleme. Az amerikai polgár csak akkor hajlandó vérét - és pénzét - ködös, idegen célokra áldozni, ha szabadságát közvetlen veszély fenyegeti. A "gonosz birodalmának" eltűnése, na meg a vietnami háború gyászos emléke pedig nem kedvez a költséges birodalmi beavatkozásoknak. Már csak ezért is kizárólag a globális hatalom és az ezzel járó TERHES FELELŐSSÉG MÁSOKKAL TÖRTÉNŐ MEGOSZTÁSA enyhítheti a világ legerősebb államának nyomasztó magányosságát. " Akad itt egy figyelemre méltó megállapítása, amit kiemelnék: " ha nem élvezi a "hátország" támogatását. És ez annál is fontosabb, mert az amerikai közvéleményben mindmáig él az elkülönülési politika és a szűklátókörűség szelleme. Az amerikai polgár csak akkor hajlandó vérét - és pénzét - ködös, idegen célokra áldozni, ha szabadságát közvetlen veszély fenyegeti." Érdekes lenne ezt elemezni, értelmezni a jelenlegi helyzetre, hogy miért is játszotta el, ismételte meg 56-os szini előadását most. Az USA-t mindig talált őt fenyegető "közvetlen veszélyre" okot katonai fellépésre. Az első, legalább is nem nagyon ismert "közvetlen ok"(amerikai történészeket idéznék) Pearl Harbor esete . Mivel az amerikai szenátus makacsul ellenállt minden próbálkozásra amely az USA-t már e legelején igyekezett volna beléptetni a háborúba. Kellett egy casus belli(háborúra okot adó) A kikötői öböl acélhálóját kinyitották és első világháborús roncsokkal töltötték fel. Majd elindítottak egy pongyolán rejtjelezett távíratot, miszerint oda csapat és hajó összevonásokat rendeltek japán hajók megtámadására. Ügyeltek rá hogy Yamamoto ellentengernagy köréhez könnyen eljusson. a remélt japán reakció megtette a szolgálatot, hogy a kongresszus sietve megszavazza a belépést a háborúba. Aki párhuzamot talál vonni, az USA elmúlt 70 éves katonai akcióinak hasonló történéseinek lefolyása között, az nem biztos , hogy a véletlen műve. Talány csak az maradt a jelen helyzetre, hogy miért nem....
Szent Viktor, a korruptak védőszentje
2022. március 05. 17:06
hát, ha ránézünk a térképre, az oroszok gyakorlatilag semmit sem haladnak a nagy "speciális hadműveletükkel" és mindezt 2 hét alatt sikerült összehozniuk. https://liveuamap.com/hu Azt már az oroszok is beláthattak, hogy ebből hatalmas pofára esés lesz.
tgely
2022. március 05. 17:02
A háborút az érdekszféra biztosítása nélkül nem lehetséges lezárni. Oroszoknak nem Ukrajna elfoglalása a célja, hanem az Orosz érdekek érvényre juttatása. Oroszország nem kívánt eddig sem NATO határt látni közvetlen szomszédságában, mert elemi érdeke azt a pufferzónát fenntartani, amiben saját országának területein kívül tudja konfliktusait rendezni. Ezt a stratégiát 1945 után már alkalmazza miután génjeibe kódolódott, mit jelent számára az, amikor országát megtámadja egy európai haderő. Éppen ezért nem látom értelmét bábkormányról beszélni, mert vagy empatikus ország lesz Ukrajna vagy semmilyen. Minden ennek ellenálló nyugati kísérlet kudarcra van ítélve mindaddig, amíg létezik egy NATO nevű katonai szerveződés, ami az Orosz érdekszféra ellen jött létre. Az oroszoknak ez egy honvédő háború és egyenlőre nyers nacionalizmus az ukránok részéről. Mindenkinek meg kell látnia ezt a közös pontot, amiben egy win-win béke létrejöhet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!