„Ukrajna végül meg fogja nyerni Oroszországgal vívott háborúját” – fogalmazott az ukrán külügyminiszter

2022. március 05. 21:51

Blinken amerikai támogatásról biztosította Kulebát.

2022. március 05. 21:51
null

Antony Blinken amerikai és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szombaton a lengyel-ukrán határon találkozott, hogy Ukrajna nyugati támogatásáról és Oroszország nemzetközi elszigeteléséről tárgyaljanak az orosz-ukrán háború tizedik napján.

A szigorú biztonsági intézkedések mellett szervezett találkozóra egy határmenti sátorban került sor, amely mellett folyamatosan érkeztek Lengyelországba az ukrajnai menekültek, főleg nők és gyerekek, gurulós bőröndökkel és hátizsákokkal. Az amerikai és ukrán diplomácia vezetője a felfestett lengyel-ukrán határvonal mindkét oldalát meglátogatta.

Az egész világ Ukrajnával szolidáris, ahogy magam is itt állok Ukrajnában barátommal és kollégámmal

– jelentette ki Blinken. „Remélem, Ukrajna népe világosan látni fogja: vannak barátaink, akik a szó szoros értelmében mellettünk állnak” – tette hozzá Kuleba.    

A két külügyminiszter tárgyalt Ukrajna fegyverekkel való ellátásáról, Oroszország nemzetközi elszigeteléséről, és az orosz gazdaság büntetőintézkedésekkel történő meggyengítéséről – hangsúlyozta az ukrán diplomácia vezetője. 

Ukrajna végül meg fogja nyerni Oroszországgal vívott háborúját, de az ország nemzetközi támogatóinak több segítséget kell nyújtani, hogy hamarabb véget érjen a konfliktus

– hangoztatta Kuleba. Kijevnek különösen vadászrepülőgépekre és légvédelmi rendszerekre lenne szüksége, hozzátéve, hogy a nyugati országok által küldött Stinger légvédelmi rakéták sokat segítettek. Az ukrán katonai erők három orosz vadászrepülőgépet is lelőttek szombaton – tette hozzá az ukrán külügyminiszter.    

Ha továbbra is megkapjuk a szükséges fegyvereket, a fizetendő ár alacsonyabb lesz. Ez sok életet megmenthet!

– mondta. Kuleba hangsúlyozta, hogy nem lát előrelépést a fehérorosz-ukrán határon zajló orosz-ukrán tűzszüneti tárgyalásokban, de folytatni kell a párbeszédet. A tárgyalások harmadik fordulója várhatóan hétfőn folytatódik, amelyet David Arahamija ukrán főtárgyaló is megerősített Facebook-oldalán szombaton, további részletek nélkül.

(MTI)

Fotó: OLIVIER DOULIERY / POOL / AFP

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Salamander
2022. március 07. 00:13
„Ukrajna végül meg fogja nyerni Oroszországgal vívott háborúját” – fogalmazott az ukrán külügyminiszter. IGEN, talán 2591 körül, s Blinken amerikai támogatásról biztosította Kulebát...
nemecsekerno_007
2022. március 06. 14:49
A házinéger és a gazdája.
krokodil21
2022. március 06. 13:42
Te, édes jó Istenem! Hát hol volt ez az ember idáig? Valami búra alatt?
szodabár
2022. március 06. 09:02
A két mocskos hazátlan világfelforgató
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!