Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Egyharmaduk pedig már el is hagyta az országot Magyarország és Bulgária felé.

Több mint tízezer ukrán állampolgár érkezett Romániába az utóbbi 24 órában, egyharmaduk pedig már el is hagyta az országot Magyarország és Bulgária felé. Menedéket mindössze tizenegy ukrán állampolgár kért Romániától – közölte pénteki sajtóértekezletén Lucian Bode román belügyminiszter.
Az Ukrajna elleni orosz hadműveletek megkezdése után mintegy húsz százalékkal nőtt a forgalom a román határátkelőkön. Bode szerint a román határrendőrség felkészült a megnövekedett forgalomra, ugyanakkor a határvédelmet is megerősítették. Közben a román járványügyi operatív törzs (CNSU) pénteken arról hozott határozatot, hogy az Ukrajnából érkezőket nem küldik karanténba, attól függetlenül, hogy rendelkeznek-e védettségi igazolással.

(MTI)
Nyitókép: MACIEJ LUCZNIEWSKI / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP