Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Újabb európai politikus cáfolta Donald Tusk Magyarországgal kapcsolatos vádjait.

Szijjártó Péter után a lengyel miniszterelnök is megerősítette, hogy a magyar kormány sem ellenzi azt, hogy kitiltsák a bankközi fizetési rendszerből Oroszországot. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökTwitter-oldalán azt közölte: szombaton is tárgyalt Orbán Viktorral,
– írta meg cikkében a HVG. A portál szerint napok kérdése, hogy leszakítsák Oroszországot a globális bankközi fizetési rendszerről, amellyel gyakorlatilag kizárják az országot a nemzetközi kereskedelemből.

Mint ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, Donald Tusk, az Európai Tanács volt elnöke, és az Európai Néppárt elnöke kedden azzal vádolta meg a magyar kormányt, hogy Németország és Olaszország mellett megvétózta a döntést.
Röviddel ezután Szijjártó Péter világossá tette, hogy ilyen nem történt, Magyarország nem szólalt fel ebben a kérdésben, egyben megdöbbentőnek tartotta, hogy „egy nagy európai pártcsalád vezetője még a háború idején is a politikai haszonszerzésre tör”. A magyar külügyminiszter szavait erősítette meg Eduard Heger szlovák miniszterelnök is, aki sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre szintén cáfolta Donald Tusk Európai Néppárt-elnök nyilatkozatát.
Nyitókép: Ronald Wittek / Pool / AFP