Orosz védelmi tárca: Több mint 800 ukrán katonai objektumot semlegesítettek

2022. február 26. 10:06

Az ukrán erők 14 orosz repülőgépet, 8 helikoptert, 102 harckocsit és 536 páncélozott járművet semmisítettek meg.

2022. február 26. 10:06
null

Oroszország 821 ukrán katonai objektumot semlegesített azóta, hogy csütörtök hajnalban hadműveletet indított Ukrajna ellen – közölte Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szombaton Moszkvában. Konasenkov állítása szerint az orosz hadsereg 14 katonai repülőteret, 19 hadállást, 24 Sz-300-as légvédelmi rakétarendszert és 48 radarállomást számolt fel. A szóvivő hozzátette: az ukrán haditengerészet nyolc hajóját érte találat, és számos repülőgépet, helikoptert, drónt, harckocsit és páncélozott járművet semmisítettek meg.

Konasenkov azt is elmondta, hogy a kelet-ukrajnai Luhanszk térségéből érkező szakadárok mintegy 30 kilométeres sávot szereztek meg az ukrán kormányerőktől. A donyecki szakadárok orosz támogatással hat kilométert nyomultak előre – jegyezte meg.

Eközben az ukrán hadsereg arról tájékoztatott, hogy az oroszok 3500 katonát vesztettek a harcokban, és kétszázan estek az ukránok fogságába. Az ukrán erők 14 repülőgépet, 8 helikoptert, 102 harckocsit és 536 páncélozott járművet semmisítettek meg. Ukrajna több részén továbbra is heves harcok dúlnak – állt a katonaság közleményében.

(MTI)

(Fotó: Ukrán katonák vizsgálják egy lelőtt repülőgép roncsait Kijevben 2022. február 25-én. MTI/AP/Oleksandr Ratushniak)

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kafabatka
2022. február 26. 13:57
Frutti "Szóval mielőtt teleposztoljátok ukrajnát siratva a Faccét, meg a twittert, ezen gondolkozzatok el egy picit." Itt kezdődött minden:Élve égetős, aki kiugrott lelőtt emb@erekkel,ezt tették ukránok, a mai napig 14000 civil emberáldozattal !" Épp azon gondolkodtam,hogy mennyire valószerűtlen ez a háború az Instás/Facebukos "közszolgálatisággal". Felmerült bennem az a kérdés,hogy ezen eseményről (pl.) miért nem értesült a világ az Insta/Face oldalain? Ja,csak azt láthatsz,amit a gondolatrendőrség enged. Kik az internet urai? Hm?
Frutti
2022. február 26. 12:57
"Úgy látom elég nagy a káosz a fejekben és mindenki érzelmi oldalról közelíti meg a dolgot. Ezért próbáljuk meg most tisztába tenni a dolgokat egy picit. Először is a háború nem jó, senkinek, mármint a francokat nem, egy jól behatárolható csoportnak jó, mindenki más szo@pni fog. Az ukrán-orosz konfliktus nem idén kezdődött. A gyökerei egészen 1991-ig nyúlnak vissza, amikor a Szovjetunió és a Varsói Szerződés széthullásával a kétpólusú világ egyensúlya felbomlott. Nyilván értelmes ember nem sírja vissza a Szovjetuniót, sem a kommunizmust. Az viszont tény, hogy a NATO és Oroszország kötöttek egy írásbeli megállapodást, hogy a NATO nem terjeszkedik keletre az oroszok rovására. Az ezt bizonyító dokumentumokat a Der Spiegel a múlt héten a nagyközönség elé tárta, valahogy nem került bele a fősodratú hírekbe... Ugorjunk egy pár év(tized)et előre az időben: 2014 februárjában feltehetően a CIA segítségével megpuccsolták az akkori oroszbarát ukrán kormányt, helyére egy USA barát kormány került. Röviddel ezután Ukrajna bejelentette óhaját az EU-hoz és a NATO-hoz való csatlakozására. erről az USA azonnal támogatásáról biztosította, az Eu pedig bizonyos feltételekhez kötötte. Itt most álljunk meg egy pillanatra és nézzünk a térképre: Ha Ukrajna csatlakozik a NATO-hoz, ez a következőket jelenti: - Ororszország elveszti a Fekete-tenger feletti uralmát, mert akié a Krim azé a Fekete-tenger. Egyúttal elveszti a szabad átjárást a Földközi-tengerre a Boszporuszon keresztül. Ezenfelül, Moszkva légicsapás közelbe kerül a NATO erőkkel szemben, arról nem is beszélve, hogy az ukrán ásványkincs nagy részét az oroszok felügyelik. Ez megszűnne és az amcsik kezébe menne át, ahoyg ez történt Irakban, Szíriában stb, stb. Na ezután foglalta el a Putyin a Krímet, és robbantotta ki feltehetően a GRU (a KGB utódja) segítségével a donbaszi és luhanszki szeparatista felkelést. Aminek a végjátékát az oroszok ma indították el. Ez történik most. Tehát ez a háború nem azzal kezdődött, hogy a gonosz Putyin a reggeli kula+kávé+cigi kombó után gondolt egyet és bevonult Ukrajnába. A jelenlegi helyzet az USA agresszív, erőszakos terjeszkedés politikájának gyümölcse, amit az elmúlt hozzávetőleges 30 évben jól megfigyelhettünk, nyomonkövethettünk. Az ukrán háború nem akció, hanem reakció, az USA és a NATO sorozatos szerződésszegésére, és a geopolitikai status quo felrúgására. Légyszi ne kezdjünk már bele az ilyen talmi mantrákba, hogy de Ukrajna az egy szuverén ország, joga van eldönteni, hova akar csatlakozni. Te is és Én is pontosan tudjuk, hogy ez egy szépen hangzó maszlag, és a világ az nem így működik. Így kellene de soha nem így működött és belátható időn belül nem is fog így működni. Nincsenek független, szuverén országok, érdekszférák vannak és ha rossz érdekszférába tartozol, akkor bizony beszoptad. Mint említettem, ez nem jól van így és nem így kéne lennie, de így van. Putyin le fogja dózerolni Ukrajnát, és ez ellen nem csak, hogy senki nem tehet semmit, de nem is akar és mindezt a saját ostobaságuknak és az USA-nak köszönhetik az ukránok. Kirakhatod az ukrán zászlót a profilképedre, meg hashtagelhetsz iprayforukraine-t ez csak annyit jelent, hogy nem vagy tisztában vagy nem érdekel az összes vonatkozása a történetnek. Jóemberkedéstől viszont továbbra sem leszel jó ember. Adalékok: Az ENSZ-nek 8 éve volt arra, hogy békefentartókat küldjön a régióba és segítsen a konfliktus megoldásában, de ez egyetlen egyszer sem merült fel, vajon miért? Felthetőleg mert eleinte azt várták, hogy az ukrán hadsereg majd pár hónap alatt leveri a szakadárokat és visszaáll minden a maidani útra. Hát nem sikerült nekik. Aztán meg ugye ott volt a vita és az amerikai nyomás, hogy az EU ne támogassa az északi-áramlatot, amit most így háború kitörésével kénytelenek voltak a németek felfüggeszteni. Amivel kit lőttek tö@kön? Saját magukat. Tehát ki jár jól ezzel a háborúval? Az USA. És persze az oroszok is, mert a gáz ára egyből megugrott. Ukrajnában a nacionalista kormány minden elképzelhető módon vegzálta és vegzálja a kisebbségeket: kezdve a kárpátaljai magyaroktól a románokon át az oroszokig: megtiltja nekik ananyelvük használatát és az azon való tanítást, tanulást, rendszeresek a verőosztagok vegzálásai. De ahogy a délvidéki magyarok esetében, ezekben az esetekben sem érdekli, érdekelte sem az ENSZ-t , sem az EU-t, sem az Amnesty féléket, mert cserébe az ukrán katonai bázisok használatáért szemethunytak ezen atrocitások felett, ahogy a kárpátaljai kényszersorozások felett is. Számunkra e háborúnak két nagy kockázata van: A pö@csfej amcsiknak sikerül belerángatnia a NATO-t és ezáltal minket is, ami az ország megsemmisüléséhez vezet, illetve Ukrajna elfoglalása után, Putyin visszaadja Kárpátalját Magyarországnak. Ez esetben olyan belső feszültséget teremt a NATO-ban és az EU-ban is, ami végleg megingatja az amúgy sem rózsás helyzetünket az EU-ban és kizárnak minket mind az EU-ból , mind a NATO-ból és végleg megindul az EU és a NATO erodálása. Szóval mielőtt teleposztoljátok ukrajnát siratva a Faccét, meg a twittert, ezen gondolkozzatok el egy picit." Itt kezdődött minden:Élve égetős, aki kiugrott lelőtt emb@erekkel,ezt tették ukránok, a mai napig 14000 civil emberáldozattal ! Roland Belfi
Bástyaelvtárs
2022. február 26. 12:14
Mindekozben az orosz oldalon : Hatalmas tüntetések vannak 50 orosz városban, z orosz katonák morálja kutyaszar, sokan dezertálnak, a katonák egy része azt sem tudja mi a faszt keresnek ukrajnában, azzal vitték őket hogy csak gyakorlatoznak. (Ez annyira jellemző tenyleg a ruszkikra) Ezekről nem sokat ír a mandiner... De a kedvencem az volt, h a felderítőket átszignálták gyalogságra, azoka meg rögtön megadták magukat az ukránoknak, mert nem erre vállakoztak. De kimaradt a mandiner hirekből, h orosz katonákat a helyszínen kivégeztek a sajat tisztjeik, mert megtagadták, h civileket öljenek.... De még aza nagyon finomított hír sem fért bele a mandinerbe, hogy " nem a tervek szerint halad az invázio" es szepen soroják a veszteségeket.
Istók3
2022. február 26. 11:54
Ezt láttátok? https://galeria.index.hu/kulfold/2022/02/26/oroszorszag_ukrajna_konfliktus_haboru_harc_kijev_putyin/ Furcsa módon nem rogyott össze az épület.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!