A német kancellár szerint nagyon hatásos szankciókat találtak ki, de nem mondta meg, milyeneket

2022. február 09. 18:34

Olaf Scholz szerint jobb bizonytalanságban tartani az oroszokat.

2022. február 09. 18:34
null

Kemény válaszlépésekre számíthat Oroszország, ha erőszakra vetemedik Ukrajna ellen, de a lehetséges büntetőintézkedések katalógusát nem hozzák nyilvánosságra – mondta Olaf Scholz német kancellár szerdán Berlinben.

A kancellár Mette Fredriksen dán kormányfővel folytatott megbeszélése után, kettejük közös tájékoztatóján elmondta, hogy Európa, az Egyesült Államok és a NATO-tagországok „nagyon hatásos” szankciókat készítettek elő az Ukrajna elleni orosz agresszió esetére, és úgy döntöttek, hogy nem hozzák nyilvánosságra a tervezett intézkedések listáját. Ez így ésszerű, mert a lehetséges reakció erejét részben éppen az adja, hogy „nem lehet felmérni, mi minden tartozhat bele” – mondta Olaf Scholz. Kiemelte:

a Nyugat eddigi tevékenysége eredményes,

mert Moszkva „megértette”, hogy a szankciók egységesek és hatásosak lennének, de „túl korai azt mondani, hogy megoldódtak a problémák”. Továbbra is „kettős stratégiát” kell alkalmazni, vagyis törekedni kell az orosz-ukrán konfliktus párbeszéden alapuló politikai rendezésére, és folytatni kell az Ukrajna elleni orosz agresszió esetén megteendő büntetőintézkedések „intenzív előkészítését”.

Mette Fredriksen arra a kérdésre, hogy az orosz földgázt Ukrajna kikerülésével Németországba szállító Északi Áramlat-2 vezetékrendszert is érinthetik-e a lehetséges szankciók, kiemelte: transzatlanti egyetértésben vallják, hogy gazdaságilag és politikailag is „robusztus” – erőteljes – válaszlépéseket kell tenni egy ukrajnai orosz „invázió” esetén. Ugyanakkor ezeket a büntetőintézkedéseket nem ismertetik előzetesen, méghozzá „jó okból” – fejtette ki a dán kormányfő, hozzátéve, hogy jól haladnak az esetleges lépések előkészítésével.

Fotó: MICHELE TANTUSSI / Getty Images Europe/Pool / dpa Picture-Alliance via AFP

(MTI)

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szuper
2022. február 10. 12:35
"Olaf Scholz szerint jobb bizonytalanságban tartani az oroszokat." Csak nehogy annyira elbizonytalanodjanak, mint a II. világháborúban! :-)))))
Brandon the great Negro
2022. február 10. 10:23
Az az érzésem nagyon nem érdemes Olaf nevét megjegyezni.
rrrrrr
2022. február 10. 07:39
attol h a nemetek eloretoljak az xx kromoszomjuakat attol csak meg hujebben hangzik amit mondanak nem ertik meg mindig h nem az lesz amit ok mondanak?
Hamilkar
2022. február 10. 05:42
A dánok hathatós segítségével hallgatták le annak idején Merkelt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!