Majd közölte vele, hogy ezt mondja a tanároknak is, a lány engedélye nélkül.
A szülőknek a cikk elején említett találkozón annyit mondtak, hogy a lányuk már kétszer kísérelt meg öngyilkosságot, azért, mert új identitása ellentétes szülei katolikus hitével, és a lányt a rendőrség elviszi egy mentális klinikára, akár akarják, akár nem, úgy, hogy a szülők az egészről semmit nem tudtak.
A szülők beperelték az iskolakerület vezetőjét, a tanácsadót és még pár illetékest, amiért semmiről nem értesítették őket, csak hónapok elteltével kés tények elé állították őket, ezzel megtagadva alapvető szülői jogaikat. A pert összesen 12 jogcímen indították, többek közt a szülői jogaik megértése, a családi magánélet megsértése és a vallásgyakorláshoz való joguk megsértése.
Az iratok szerint volt, hogy számos iskolai tanácsadó gyűlt össze, hogy a szülők tudta nélkül összeállítsanak egy „nemváltási tervet” az ekkor már 13 éves lány számára, melyben meghatározták az előnyben részesített nemét, megszólítását, és megállapodtak, hogy az osztálykirándulásokon olyan szobában alszik, amilyenben szeretne, s minderről sem értesítik a szülőket.
A kórházban, ahová végül a lányt szállították, a nővérek fiúnevén szólították, amit a lány kijavított, azt mondván a személyzetnek, hogy ő lány, és eredeti neve használatát kérte.