A svájci lap, a Neue Zürcher Zeitung év eleji cikkében leírják például, hogy a nátrium-pentobarbitál felesleges stresszt okoz mind az érintettnek, mind pedig környezetének, legyen szó szájon át történő bevételről, vagy intravénás mérgezésről. Ez pedig méltatlan szituációkhoz vezethet.
Dilemmát okoz, hogy vajon a Sarco mennyiben ígér a fentieknél méltóságteljesebb eltávozást, s hogy ez az ígéret egyáltalán beteljesedik-e. A szabadság e végletes formája (például a Sarco használatba vételéhez elvileg csak egy mesterséges intelligencia alapú beszámíthatósági teszt kitöltése szükséges) ugyanis szükségtelenné teszi azt az állami felelősségvállalást, amit a világon bárhol az eutanázia-szabályozás megtestesít.
Eutanázia-szabályozás még a liberális megközelítésű Svájcban is létezik
A fentiek nem jelentik azt, hogy Svájcban az aktív eutanázia törvényes lenne. Épp ellenkezőleg: bűncselekményt követ el az, aki tevékenyen hozzájárul más halálához. Svájcban az asszisztált öngyilkosság elfogadott; vagyis nem követ el bűncselekményt az, aki megteremti a körülményeket ahhoz, hogy a halni vágyó a lehető „legkényelmesebben” végezhessen magával.
Ezt az aktust Svájcban egy jól szabályozott eljárás előzi meg, amelynek során szakértői gárda bizonyosodik meg a halni vágyó beszámíthatóságáról, s a halált okozó szer is csak orvosi receptre váltható ki (az öngyilkosságban való közreműködést Svájcban alapvetően laikus személyzet végzi). Fontos körülmény, hogy az intézményes asszisztált öngyilkosság eleve csak akkor lehetséges, ha a páciens tagjává válik az államilag szabályozott eutanázia-klinikák valamelyikének.