Egy új-zélandi újságírónő nyílt levelet írt a New Zealand Heraldba arról, hogy hiába terhes, az ország szigorú beutazási járványkorlátozásai miatt nem tudott hazatérni, ezért kénytelen volt Afganisztánba utazni, ahol a tálibok adtak neki menedéket, amíg rendeződik a helyzete – írja a Guardian nyomán a Telex.
Charlotte Bellis korábban az Al Jazeera afganisztáni tudósítója volt, és többek között az amerikai csapatok kivonulásáról és a tálibok augusztusi hatalomátvételéről is tudósított, a kislánya egyenesen a tálibok hatalomátvételét követő első sajtótájékoztató körüli napokban fogant meg. Ezt egyébként azért is csodának tartja, mert korábban az orvosok azt mondták, nem lehet gyereke. Novemberben fel is mondott, és Belgiumba utaztak az odavalósi párjával, a New York Timesnak is dolgozó fotós Jim Huylebroekkel. Ott azonban nem maradhattak sokáig, mivel Bellis nem belga állampolgár. Egyetlen helyre volt a lakhatást is lehetővé tevő vízumuk: Afganisztánba. Ezért kapcsolatba lépett tálib kontaktjaival, akik azt mondták, ha visszatér az országba, minden rendben lesz, annak ellenére, hogy nem házas. „Csak mondd azt, hogy házas vagy, és ha a helyzet eszkalálódik, hívj minket. Ne aggódj” – nyugtatták.