Hétfő reggeli beszédében Costa a párbeszéd fontosságát hangoztatta, és leszögezte: minden portugál miniszterelnöke kíván lenni. A választási kampányban eddigi politikájának folytatását ígérte: továbbra is a gazdaság fejlesztését kívánja támogatni, csökkentené a társadalmi egyenlőtlenségeket, és stabilizálná az államháztartást.
Korábban a szocialisták azt ígérték, párbeszédet kezdeményeznek egyebek között a négynapos munkahét bevezetéséről,
illetve az egyhavi minimálbér összegének növeléséről is. Elemzők szerint az abszolút többsége megkönnyítheti a kormánypárt számára annak eldöntését, hogy milyen szempontok szerint ossza el az Európai Unió által Portugáliának ítélt, mintegy 16 milliárd eurónyi segélyt.