A bolt tulajdonosa elmondta a riporternek, hogy Jorge Mario Bergoglióval még évekkel korábban barátkozott össze, amikor az Buenos Aires érsekeként egyházi ügyekben Rómába látogatott, és egy közeli egyházi vendégházban elszállásolva nála vásárolt komolyzenei hanglemezeket. A Vatikán szóvivője azt mondta, Ferenc pápa azért ment a lemezboltba, hogy azt a felújítás után megáldja.
Az egyházfő most nem vásárolt semmit, a tulajdonostól ajándékba kapott komolyzenei CD-vel a hóna alatt távozott a boltból – derült ki. A 85 éves egyházfő, aki már több interjúban is beszélt zenei ízléséről, nagyon szereti Mozartot, de lemezgyűjteményében megtalálhatók Beethoven, Bach és Wagner művei is – emlékeztetett a hírrel kapcsolatban a Kathpress katolikus hírügynökség.