A Princeton Egyetem csaknem 200 oktatója kérte Merrick Garland szövetségi igazságügyi minisztert októberben, hogy állítsa le a Kína Kezdeményezés nevű programot,
az eddigi vizsgálatok nem az esetleges ipari kémkedésre irányultak, hanem olyan kutatókat vettek célba, akik állítólag nem tárták fel, hogy a kínai kormányzat számára is dolgoznak. „Kína célja, hogy puha hatalmi eszközökkel (soft power) kiterjessze befolyását, miközben elszipkázza és saját céljaira használja fel az amerikai kutatási eredményeket” – idézte a The Washington Free Beacon Will Coggint, az Amerikai Biztonsági Intézet (ASI) ügyvezető igazgatóját, aki a szövetségi oktatási minisztérium adatbázisaiból összegyűjtötte a Princeton kínai adományainak és támogatásainak listáját.
Azért különösen aggasztó, hogy a Princeton 4,6 millió dollárt fogadott el éppen gyógyszerfejlesztési és számítástudományi kutatásokra,
mert ez két az a két tudományos terület, ahol Kína egyre inkább lekörözi az Egyesült Államokat” – fogalmazott Coggin. A Princeton Egyetem nem reagált a cikk szerzőjének megkeresésére.
(MTI)