Az emberi agyba beültethető eszközöket fejlesztő Neuralink cég vezetője és az alagutak fúrásával és építésével foglalkozó The Boring Company létrehozója, a mesterséges intelligencia kutatásával foglalkozó OpenAI cég alapítója szintén Elon Musk.
Megoldásokat kínálva létező válságokra, megtestesítve a technológiai titánok korának lehetőségeit és veszélyeit, valamint a társadalmat a legvakmerőbb és legfelbomlasztóbb átalakulások felé hajtva, Elon Musk a Time év embere 2021-ben”
- közölte hétfőn Edward Felsenthal, a magazin főszerkesztője. „Elon Musk világűrt elérő vakmerő vállalkozása közvetlen összeköttetésben van az első év emberével, Charles Lindbergh-gel, akit a szerkesztők 1927-ben választottak meg, hogy megemlékezzenek az Atlanti-óceán első szóló átrepüléséről” - tette hozzá.