Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Oroszországgal kapcsolatot tartva kell törekedni az ukrajnai válság enyhítésére – állapította meg szerdai telefonos megbeszélésén Boris Johnson brit miniszterelnök és Olaf Scholz német kancellár.

A Downing Street esti beszámolója szerint Johnson, aki először tárgyalt hivatalosan az új német kormánykoalíció vezetőjével, gratulált Scholznak hivatalba lépése alkalmából. A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint a brit kormányfő és a német kancellár számos nemzetközi kérdésről szót ejtett, köztük az ukrajnai határok mentén kialakult jelenlegi helyzetről is. A Downing Street illetékese kiemelte:
Boris Johnson szóvivője nem tért ki arra, hogy a két kormányfő szerdai megbeszélésén szóba került-e az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat-2 földgázvezeték.

Liz Truss brit külügyminiszter a hét vezető ipari hatalom (G7) e hónap első felében tartott liverpooli külügyminiszteri értekezletén úgy fogalmazott: „abszolút szükségszerűség” az orosz földgáz- és energiaszállításokkal szembeni függés csökkentése Európában, részeként egy olyan átfogó stratégiának, amelynek célja „a nem piaci alapon működő gazdaságokkal, a világpolitika rosszhiszemű szereplőivel” szembeni függés általános csökkentése. Jövőre a német kormány veszi át Londontól az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kanada, Németország, Franciaország, Olaszország és Japán alkotta G7-csoport soros elnöki tisztségét.
(MTI)
Fotó: EyePress News / EyePress via AFP