Lövöldözésbe torkollott egy maszkviselés miatti vita Ukrajnában

2021. november 18. 13:22

A lövöldöző önvédelemre hivatkozott.

2021. november 18. 13:22
null

Egy volt rendőr egyetemistákkal szólalkozott össze a kelet-ukrajnai Harkiv metrójában, amiért a fiatalok helytelenül viselték az arcukon a védőmaszkot, azaz nem takarták el teljesen a szájukat és az orrukat is. A vita elfajult, a férfit a diákok szidalmazták, lökdösni kezdték, mire az többször a levegőbe lőtt, majd lábon lőtte az egyik egyetemistát. A férfi a hatóságok előtt önvédelemre hivatkozott.

Denisz Smihal miniszterelnök közben felszólította a régiók helyi vezetését, hogy engedjék vissza a távoktatásból az iskolákba a tanulókat. A szerdai kormányülésen kijelentette, hogy a pedagógusok túlnyomó többsége felvette a védőoltást, így nincs ok továbbra is távoktatásban folytatni a tanítást. A fővárosban, Kijevben – a városvezetés közlése szerint – hétfőtől térhetnek vissza az iskolapadokba a diákok. A kijevi vezetés közleményében hozzátette, hogy a fővárosban tanító pedagógusok több mint 95 százaléka már megkapta a koronavírus elleni oltást.

A parlament illetékes bizottsága támogatta azt a javaslatot, amelynek alapján mentesülnek a felelősségre vonás alól azok, akik hamis Covid-igazolást vettek, de beoltatják magukat, és önként vallomást tesznek. Az ülésen az egészségügyi minisztérium képviselője elmondta, hogy mostanáig mintegy 210 ezer hamis Covid-igazolásról szereztek tudomást a hatóságok. 

Ukrajnában csütörtökre 20 591-gyel 3 284 008-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 752-vel 79 506-ra, az aktív betegeké pedig több mint kétszázzal 500 285-re. Az elmúlt napon 3907 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba. A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 9 257 319-en adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában, további 3 297 016-an pedig még csak az első adagot kapták meg. Szerdán 297 832 embert oltottak be az országban.

(MTI)

Nyitókép: Florian Gaertner / Photothek / AFP. Illusztráció.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2021. november 21. 07:49
Ha ukrán SZFE volt akkor Free volt a lábonlövés. SZFE = Szaros Faszú Egyetemisták
filopatl
2021. november 18. 19:12
na ezért káros a liberalizmus a fegyvertartás esetén is, ha nincs pisztoly a pasinál, akkor nem érzi erősnek magát, nem kezd kötekedni, ha mégis kialakul bunyó, akkor meg kap pár pofont, pár napra megsértődik és kész, családon belüli késelés is csak éppen a konyhaasztalról felkapható késtől van, elég ha csak bűnözőnek van fegyvere, rendes ember ne ugráljon
szóda
2021. november 18. 15:36
Azok a horrorfilmek az emberiség végéről, amiket a 80-90-es években készítettek, most kezd valóra válni.
quimby
2021. november 18. 14:59
Na akkor lövöldözzetek oltásfüggők, mert én bizony felmondtam a munkán, basszák meg az oltást meg a fizetetlen szabadságot is. Átbasztam a palánkon. Majd hogy a munkaadó megkárosít! Azonnali felmondás, így még végkielégítés is jár.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!