De ki az a Brandon?! – életjeleket mutatnak a republikánusok

Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapban

Mentőövet küldtek az amerikai politika istenei a Republikánus Pártnak, amely Donald Trump 2020-as választási veresége óta egyszerre küzd súlyos tartalmi és vezetői válsággal. A mentőöv egy fiatal, szőkésbarna sportriporternő, Kelli Stavast személyében érkezett.

Történt ugyanis, hogy a koronavírus-járvány, amely rengeteg gazdasági utóhatásával együtt jó eséllyel a Trump-vereség elsődleges oka volt, az egyébként minden körülmények között kitűnően bóbiskoló Joe Biden elnöknek is álmatlan éjszakákat okoz. A brutális infláció, a magas energiaárak és az Afganisztántól a klímacsúcsig terjedő

és augusztus végén negatívba fordult az amerikai elnökök teljesítményének hagyományos mérőszáma, az elfogadottsági mutató. Az olló pedig azóta is nyílik, most a megkérdezettek 42,8 százaléka pozitívan, 51,4 százaléka negatívan ítéli meg az ország vezetőjének tevékenységét. A közelmúlt elnökei közül ezzel Joe Bidené az egyik legrosszabb teljesítmény, amelyet csak Donald Trump, Bill Clinton és Gerald Ford múlt alul az utóbbi ötven évben.

Így szeptembertől divattá vált tömegbe verődve szidni Bident az amerikai angolban fellelhető egyetlen káromkodással. Kelli Stavast pedig egy szép októberi napon az Alabama állambeli Talladega Superspeedwayről közvetített egy NASCAR-autóversenyt, amikor ezt a káromkodást súlyosan félrehallotta – ma sem tudni, véletlenül vagy szándékos kármentés gyanánt.

(b*ssza meg Joe Biden), Stavast megkérdezte a versenyt frissen megnyerő Brandon Brown versenyzőtől, milyen érzés hallgatni, ahogy a tömeg azt üvölti neki, „Let’s go Brandonn!” (gyerünk, Brandon). A mém ezzel megszületett, rákerült egy dél-karolinai republikánus képviselő maszkjára, egy floridai képviselő kortesbeszédének végére, sőt a Southwest Airlines egyik járatán a pilóta bemondta az utasoknak, majd dal és tánc is született a jelenségre. Letsgobrandonözik mindenki, aki úgy szeretné gyalázni az elnököt, hogy közben káromkodni azért nem óhajt. S a Republikánus Pártnak bő egy év után ismét momentuma van.

Mindez az őszi politikai szezon választásain meglátszott az urnáknál is: New Jersey államban egy semmilyen politikai tapasztalattal nem rendelkező republikánus kamionsofőr győzte le az állami törvényhozás elnökét; a főváros agglomerációjának is otthont adó, demokraták felé billenő Virginiában pedig a kormányzóságot sikerült hét év után visszaszerezniük a republikánusoknak. A virginiai a nagyobb jelentőségű történet, a New Jersey-i a meglepőbb. Ed Durr,

alig több mint kétezer dollárból kampányolva győzte le Steve Sweeney-t, New Jersey állami szenátusának nagy hatalmú elnökét, akinek leváltására az állam tanárszakszervezete négy éve ötmillió dollárt költött el hiába, és aki idén is több mint háromszázezer dolláros kampányköltségvetésből gazdálkodhatott. 
Durr még a kampányvideóját is telefonnal vette fel.

„Nem miattam történt, én egy senki vagyok. Abszolút senki. Csak egy egyszerű pasas vagyok. A nép volt. Ez a torkukon lenyomott döntések visszautasításának tekinthető” – kommentálta győzelmét Durr, majd elvitte sétálni három pitbullját. Az államban egyébként Phil Murphy kormányzó is épp csak túlélte a választást, 1,6 százalékkal előzte meg republikánus riválisát, Jack Ciattarellit.

– s jó eséllyel ugyanazok, akik 2020-ban Trumpból kiábrándulva Biden felé fordultak, most hatalomra segítették a republikánusok helyi üdvöskéjét, Glenn Youngkint. Az ötvenötödik évében járó pénzember ugyanis megérzett valamit az idők jeleiből, és az élelmiszerek áfájának eltörlése, illetve a megszokott republikánus ígéret, a vállalkozásokra vonatkozó szabályok lazítása mellett az oktatásban elharapódzó kritikai faj­elméletre húzta fel kampányát. Neszét vette ugyanis annak, hogy a végtelen amerikai kertvárosokban lakó, mérsékelt jobb- és balközép anyukák a covidjárvány alatti távoktatás során szembesültek először azzal, mit is tanítanak a gyerekeiknek, s a progresszív-szélsőbalos szeméttől, amit a Zoom-órákon láttak, nem lettek boldogok.

Hullámként söpört végig a nehezen palástolható szülői elégedetlenség az ország iskoláin, Laura Murphy konzervatív aktivista vezetésével óriási támogatottság épült fel azon két törvényjavaslat mögé, amely azt szolgálta volna, hogy a szülőknek joguk legyen retorzió nélkül visszautasítani egy házi feladatot, ha elfogadhatatlannak, politikai töltetűnek látják.

A javaslatok nem mentek át a törvényhozáson, a demokrata jelölt, az államot 2014 és 2018 között kormányzóként irányító Terry McAuliffe élesen elutasította és rasszista hívószavaknak bélyegezte őket. Sőt, az utolsó kormányzójelölti vitában egy különösen szerencsétlen mondatot is elejtett a témában:

McAuliffe mellett ráadásul ott kampányolt Barack Obama volt elnök is, aki – kissé rosszul felmérve a közhangulatot – azon zsörtölődött, hogy „nincs vesztegetni való időnk ezekre a felspilázott, álságos kultúrharcokra, erre a kamufelháborodásra, amellyel csak a jobboldali média igyekszik magasra tornázni a nézettségét”.

A külvárosi anyukák azért mégiscsak őszintén felháborodtak, és jól leszavaztak a woke-ellenessé vált Youngkinre, aki 50,6 százalékos eredményével megverte a 48,7 százalékot elérő McAuliffe-et. Hogy a „merényletet” valóban a külvárosi anyukák döntötték el, arra a szavazatok területi megoszlásából lehet következtetni: a Washington agglomerációjához tartozó, erősen demokrata Fairfax és Loudoun megyében 7-7 százalékot erősített Trump tavalyi eredményéhez képest a republikánus kormányzójelölt. Emellett a republikánusok a közvélemény-kutatói várakozásoknál sokkal jobban teljesítettek a képviselő- és szenátorválasztásokon is.

„Virginia kék állam, de ha a republikánus Glenn Youngkin legyőzi Terry McAuliffe-et, az azért lesz, mert a normális embereknek – beleértve a liberális szavazókat is – elegük van abból a woke szarból, amit a demokraták és szövetségeseik ráerőltetnek az emberekre” – jósolta a választásról október végén Rod Dreher amerikai újságíró, a The American Conservative vezető szerkesztője. Jóslata bejött, Youngkin nyert, s

A rasszelmélet-ellenes kampány azonban önmagában nem lett volna elég, Youngkin republikánusainak volt még néhány jó húzásuk ezen a választáson. Például az, hogy a demokratákkal ellentétben, akiknek mindhárom csúcsjelöltje – Terry McAuliffe, Hala Ayala kormányzó­helyettes-jelölt, Mark Herring újrázni kívánó legfőbb ügyész – Észak-Virginiából, magyarul Washington külvárosaiból származik, a republikánusok közül csak Glenn Youngkin volt „virginiainak álcázott washingtoni”, leendő helyettese, Winsome Sears a délkelet-virginiai Hampton Roads régióból, Jason Miyares pedig a Shenandoah-völgyből származik, így a jelöltek megtestesítettek némi földrajzi sokszínűséget. Sears emellett jamaikai bevándorló, fekete és nő – s mivel sem fekete ember, sem nő nem volt még Virginia kormányzóhelyettese, ezzel minden bizonnyal történelmet ír majd. Virginiában a kormányzók nem maradhatnak hivatalban egy ciklusnál tovább, így akár már négy év múlva belőle válhat az Egyesült Államok első fekete női kormányzója. Izgalmas karakter lesz tengerészgyalogsági veterán, fegyvermániás, abortuszellenes fekete nőként. A kritikaifajelmélet-ellenes kampány miatt Youngkint rasszistázó demokrata sajtó ellen egészen kiváló védelmet nyújtott Sears személye.

A kritikai fajelmélet mellett a másik igazán nagy dobás az volt, hogy

hogy sem a republikánus törzsbázist, sem a gyermekeik indoktrinálásától tartó mérsékelt Biden-szavazókat ne idegenítsék el maguktól. Youngkinnek „a választás integritásával” kapcsolatos kommunikációja jól csengett azon republikánus magszavazók fülében, akik továbbra is úgy látják, hogy Biden a levélszavazatokkal elcsalta a tavalyi választást, és valójában Trump nyerte meg, ám nem mutatkozott együtt a volt elnökkel, és ő maga nem foglalt állást az elnökválasztás szabályosságának kérdésében, így a trumpisták támogatását Trump taszító hatásának elszenvedése nélkül élvezhette. Mindez kitűnően működött úgy, hogy McAuliffe kampánystratégiája alig állt másból, mint bősz trumpozásból, így a helyi ügyekre alig maradt ideje a demokrata jelöltnek.

Ezen egyensúly eltalálásán múlhat a republikánusok számára a 2022-es félidős választás, illetve a 2024-es elnök­választás sikere – és a feladvány nem könnyű. A Pew Rese­arch Center októberi felmérése szerint a megkérdezett republikánusok 67 százaléka szeretné meghatározó politikai szerepben látni Trumpot, és 44 százaléknyian gondolják úgy, hogy elnökként is indulnia kellene. Ez kevés ahhoz, hogy ismét egyesüljön mögötte a Republikánus Párt, de nagyon sok ahhoz, hogy a trumpisták igényét figyelmen kívül hagyhassa egy következő elnökjelölt. Így az immár hetvenhatodik évében járó exelnök, ha király nem is, királycsináló még feltétlenül lehet a következő ciklusban – és a jelek szerint ezt igencsak élvezi is.

Nyitóképen: Let’s go Brandon feliratú lobogók november 7-én egy arizonai NASCAR-autóversenyen. Fotó: Reuters / USA TODAY Sports