Biden kiállt az ítélet mellett, ami felmentette a BLM-eseket lelövő fiatalt

2021. november 20. 12:42

Az elnök szerint az esküdtszéki rendszer működik.

2021. november 20. 12:42
null

Joe Biden amerikai elnök pénteken kijelentette, hogy kitart a Kyle Rittenhouse-perben hozott ítélet mellett, és úgy véli, hogy az Egyesült Államokban az esküdtszéki eljárás működik, és tiszteletben kell tartani. „Nézd, én kiállok az ítélet mellett” – mondta. Rittenhouse-t, azt a tinédzsert, aki két embert megölt, egy másikat pedig meglőtt a BLM-mozgalom által keltett zavargások során a wisconsini Kenoshában, pénteken felmentették első fokon a szándékos emberölés és négy másik bűncselekmény vádja alól.

Az öt férfiból és hét nőből álló esküdtszéki testület több mint 25 órát tanácskozott az elmúlt négy nap során,

miközben a média élőben követte az eseményeket. Az ítélet ellen nem lehet fellebbezni.

Az elnök a bejelentést a Walter Reed Nemzeti Katonai Egészségügyi Központból való visszatérése után tette. „Egy pillanattal ezelőtt hallottam” – mondta Biden, amikor arról kérdezték, hogy Rittenhouse-t nem találták minden vádpontban bűnösnek. „Nem néztem a tárgyalást” – tette hozzá. Biden egy későbbi, péntek délutáni nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy

Ezzel együtt megerősítette, hogy mindenkinek „el kell fogadni az esküdtszék ítéletét”.

Fotó: MTI

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sorivo4
2021. november 20. 15:58
Biden mit is mondhatna mást, mint hogy sajnálatát fejezi ki, hogy három bűnözőt lelőttek törvényesen. Ott még azért náluk sem tart a demokrácia, hogy az elnök megsemmisíthetne egy bírósági ítéletet.
Ekeke
2021. november 20. 15:57
'36-year-old Joseph Rosenbaum' Ez volt az egyik üldöző aki aztán pórul járt. Nem egy klasszikus néger név...
nempolitizálok
2021. november 20. 15:35
Az USA-t a libsik diktatúrájától talán még megmentheti demokratikus hagyományai.
Rocktoberi
2021. november 20. 15:10
Kár, hogy nem lőtték le az összes BLM majmot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!