Biden érzelmes és megindító beszéde „bizarr fordulatot” vett, amikor az elnök Donald Blinken volt magyarországi amerikai nagykövet szolgálatairól emlékezett meg. Biden ugyanis újfent beleszőtte a gondolatmenetébe Satchel Paige afroamerikai baseballjátékost, akit már Ferenc pápával való személyes találkozásakot is felhozott vártatlanul, illetve sokak számára megmagyarázhatatlan módon.
Átvettem az akkori nagy néger, a néger liga dobójának hozzáállását. (...) Őt Satchel Paige-nek hívták”
– mondta az elnök, aki ugyanarra utalt most is, amit Ferenc pápának is kifejtett, miszerint az ember idősen is érhet el sikereket. Satchel Paige 47 évesen nyerte utolsó bajnoki címét, ami azóta is rekordnak számít a első osztályú profi baseball bajnokságban.
Biden szavait azóta a tényellenőrző oldalak próbálják megmagyarázni, illetve meg nem történtté tenni
A Mediaite nevű tényellenőrző szerint például „Nem, Joe Biden nem utalt Satchel Paige-re »négerként« a veteránok napi beszédében” címen tett közzé cikket, melyben azzal magyarázzák az elnök elszólását, hogy valójában csak nyelvbotlás történt.
címen tett közzé cikket, melyben azzal magyarázzák az elnök elszólását, hogy valójában csak nyelvbotlás történt.