Felütötte a fejét a koronavírus a lengyel-belarusz határon

2021. november 18. 21:30

Fehéroroszország csütörtökön először jelentett koronavírus-fertőzéses esetet a Lengyelországgal közös határ mentén tartózkodó migránsok köréből.

2021. november 18. 21:30
null

A fehérorosz fél tájékoztatása szerint a koronavírusos személyt kórházba szállították. A dpa német hírügynökség az esettel kapcsolatban azt írja: az elmúlt két éjszakán mintegy ezer ember aludt összezárva.    

A fehérorosz hatóságok közlése szerint oltópontot hoznak létre a raktárcsarnokból kialakított tábor területén, és a Sinopharm kínai védőoltással oltják majd be az ott tartózkodókat.    

A fehérorosz hatóságok az esősre fordult idő miatt több fedett menedékhelyet hoznak létre. A dpa megjegyzi: az egyik logisztikai cégnek a határ közelében található raktárjait nyitották meg annak érdekében, hogy a migránsok meg tudják ott húzni magukat. Mindeközben tábori konyhát is létrehoztak.    

Fehéroroszországban a lengyel, a litván és a lett határnál migránsok ezrei követelik, hogy beléphessenek az Európai Unióba (EU), amit a lengyel és a balti hatóságok megakadályoznak. Az EU szerint a fehérorosz vezetés az ellene hozott szankciókra válaszul szánt szándékkal idézett elő konfliktust a határon, és ezrével szállította a migránsokat a Közel-Keletről Fehéroroszországba, hogy nyomást gyakoroljon az Unióra. Válaszul az EU tovább bővítette a minszki vezetés elleni szankciókat. A fehérorosz kormány tagadja, hogy köze lenne a kialakult helyzethez.

(MTI)

Fotó: Viktor Tolochko / Sputnik / Sputnik via AFP

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Muki46
2021. november 19. 08:55
Náthásak lettek Na és?
Vidėken újrakezdő
2021. november 19. 07:05
Még szerencse, hogy minden más betegség ellen be vannak oltva a migránsok. Ugye?
neociprióta
2021. november 19. 07:05
az iraki csapat egy részét tegnap egy járattal hazatoloncolták....460 főt....vagyis a teljes emigránsügyet el lehet intézni 10 járattal back to Middle East.....na ennyit a belorusz világhatalomról....DDDDD
békalepcse
2021. november 19. 04:21
Nocsak. Visszanyalt a fagyi. A csodafegyver besült és már szabadulna tőle...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!