Bódis Krisztával ismét elszaladt a ló, romaügyi szakértő tette helyre

Nem hiszem, hogy lesz ennél érthetetlenebb, felfoghatatlanabb pillanata ennek a kampánynak” – jelentette ki Forgács István az LMBTQ-aktivista Magyar Pétert dicsérő szavai után.

Egyre nagyobb az aggodalom a meleg és transznemű afgánok körében a tálib hatalomátvétel óta.

Huszonkilenc melegjogi aktivistát, illetve LMBTQ-csoporthoz tartozó diák evakuálásában segédkezett a brit külügyminisztérium azok után, hogy az országot elfoglaló tálib vezetés világossá tette: nem fogják tiszteletben tartani az LMBTQ közösségek jogait – írja a Guardian.
Az akcióval kapcsolatban Liz Truss brit külügyminiszter kijelentette: mindent megtesznek annak érdekében, hogy segítsék a veszélyeztetett afgánoknak elhagyni az országot, Nagy-Britannia pedig továbbra is védelmezni fogja „minden ember jogát arra, hogy önmaga legyen és azt szeresse, akit akar”.

A külügy nem adott részletes tájékoztatást arról, hogy milyen módon evakuálták az első LMBTQ-csoportot, csak annyit árultak el, hogy jelenleg egy ideiglenes szálláshelyen tartózkodnak Nagy-Britanniában.
Nyitókép. Adem Altan / AFP