Klaus Iohannis román államfő átvette a Nemzetközi Károly-díjat

2021. október 02. 19:32

A díjat 1950 óta ítélik oda az európai egységért végzett kiemelkedő munkásság elismeréseként.

2021. október 02. 19:32
null

Klaus Iohannis román államfő szombaton átvette Aachenben a Nemzetközi Károly-díjat. A kitüntetést odaítélő testület még 2019 decemberében jelentette be, hogy Iohannis kapja meg 2020-ban a Nemzetközi Károly-díjat, amelynek átadását azonban a koronavírus-járvány miatt másfél évvel el kellett halasztani.    

A román államfő az európai értékek képviseletében felmutatott érdemeiért, valamint a Kelet és Nyugat közti hídverő szerepéért részesült a megtiszteltetésben. A bizottság indoklása szerint Iohannis nagy erővel és komoly sikerrel vezette Romániát egy Európa-párti, jogállami politika felé. A román elnök erősíti az Európai Uniót, kiáll a céljai mellett és szorgalmazza az uniós tagállamok együttműködését. Politikai teljesítménye 1989 óta az egyik legnagyobb jelentőségű előrelépés az integráció felé.    

A Károly-díjat ünnepélyes keretek között adták át az aacheni városháza koronázási termében szombaton. Charles Michel, az Európai Tanács (ET) elnöke a rendezvényen mondott szívélyes beszédében Iohannis módszeres és elvhű hozzáállását méltatta. A rendezvényen több korábbi kitüntetett személyiség is jelen volt, köztük Martin Schulz német szociáldemokrata politikus, az Európai Parlament volt elnöke, Wolfgang Schäuble, a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke, Dalia Grybauskaite volt litván államfő és Herman Van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke.    

A díjat 1950 óta ítélik oda az európai egységért végzett kiemelkedő munkásság elismeréseként. 2018-ban Emmanuel Macron francia államfő, 2019-ben pedig António Guterres ENSZ-főtitkár kapta meg a rangos kitüntetést.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Eva-Anna
2021. október 05. 15:02
Érdemes elolvasni! Bezzegrománia! https://corvinak.hu/vilag/2021/09/29/elneptelenedo-videk-melyszegenyseg-arvak-romania-exodusa
Tehetős Totó
2021. október 03. 04:55
Iohannis "jonopotkivanok" bakszász humorista (az alulmúlhatatlan német őrmesteri humor nagyagyúja), a magyar nyelv és nemzet gyalázója egy perces néma (némi) csendet kért a konstancai kórháztűz áldozataiért, a beszéde előtt. Kb. 5 másodperc jutott. A nevét, a szőrösnyelvűek kedvéért kiherelő, hál 'Istennek magtalan hátramaradott (a Jé-t zsének ejtik az újsütetű neolatinok) azelőtt kifejtette, hogy Románia bukott állam, amely képtelen megvédeni polgárait, s idegesíti a "trianonozás" is, mert szerinte népszavazáson döntöttek ŐK (nyílván az olájok, nem az önfelszámoló szászok) a Romániához tartozáshoz. Bizony megilleti a Sárlömány díj (Charles le Magne) ami sár lőn mán...
lendvaiildiko
2021. október 02. 22:13
E díjat 1969-ben az európai bizottság kapta! Magyar állampolgárok közül Horn Gyula és Konrád György volt kitüntetettje. Hogy Horn, Konrád és Iohannis megkapta, megszoktam már az áheniek és a németek hungarophobiáját, de nehezen fogom fel, hogy olyan állam vezetője kapja, amely elutasítja az azonos neműek élettársi kapcsolatát. Hogyan van ez most: Magyarország, mely mindezt megengedi, most szégyenpadon ül, Iohannis és az ő Romániája most megdicsőül?
Knerten
2021. október 02. 21:48
Kb. mint a maki békedíja, ez is annyit ér.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!