Ferenc pápa reagált a franciaországi pedofilbotrányra

2021. október 05. 17:09

Ferenc pápa fájdalmának adott hangot a francia katolikus egyházban történtek miatt, és egyben köszönetét fejezte ki az áldozatok bátorságáért – nyilatkozta a szentszéki szóvivő kedden, miután napvilágot látott a franciaországi katolikus egyházban papok által elkövetett szexuális visszaélésekről készített jelentés.

2021. október 05. 17:09
null

Matteo Bruni szóvivő elmondta, hogy Ferenc pápa „fájdalommal fogadta” a jelentés tartalmát, amelyről személyesen a francia püspöki konferencia tagjai számoltak be neki a Vatikánban. A pápa „elsősorban az áldozatokra gondol nagy szomorúsággal az általuk elszenvedett sebek miatt, és hálával a bátorságukért, mellyel jelentették a történteket” – közölte a szentszéki szóvivő. Hozzátette, a pápa imádkozik, hogy az áldozatok vigaszra találjanak, és az igazság szolgáltatásával a gyógyulás csodájában is részesülhessenek.    

A francia katolikus egyházon belül az elmúlt hetven évben 2900 és 3200 között lehetett a pedofil bűnöket elkövetők száma a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaélések kivizsgálásával megbízott független bizottság kedden nyilvánosságra hozott jelentése szerint. A francia püspöki konferencia által az egyházon belüli szexuális visszaélések kivizsgálására 2018-ban felállított bizottság sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra a 2500 oldalas jelentést, amelynek ismertetésére a sértettek és képviselőik is meghívást kaptak. Éric de Moulins-Beaufort reimsi érsek, a Francia Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a közzétételt az igazság próbatételének nevezte, és megfelelő viselkedésre és megértésre szólít fel a sértettek iránt.

(MTI)

Fotó: Filippo MONTEFORTE / POOL / AFP

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
-Zsolt-
2021. október 06. 22:56
"A francia katolikus egyházon belül az elmúlt hetven évben 2900 és 3200 között lehetett a pedofil bűnöket ELKÖVETŐK száma." Olvasni sem tudtok? 3000 körüli a pedofil gyerekmolesztáló papok száma, nem az áldozatoké. Kivetítve 70 évre, nem hihetetlen a máshol 200 ezer körülire becsült érintett gyerekek száma. (Évente kb. 1 gyerek/ pedofil pap)
KBA98
2021. október 06. 16:39
Evangélikus vagyok! Ez a pápa nekem semmit nem jelent, a Dalai láma, mint egyházi vezető számomra a leg elfogadhatóbb és reálisabb.
olajfa1
2021. október 06. 10:48
De miért csak és csakis a katolikus egyházat vegzálják ezekkel? Ilyesmi sohasincsen a "liberális hitüek között"? vagy a szocialista és szakszervezeti vezetők között??? vagy az élet más területein! Persze! a Katolikus egyházban történteket IS! ki kell vizsgálni!!!... MÉGPEDIGLEN UGYANOLYAN ALAPOSSÁGGAL!!!!!!! MINT A TÖBBI EGYHÁZ ÉS HIT GYÜLEKEZETEK ÉS SZAKSZERVEZETEK stb VISSZAÉLÉSEKET!!!!!!!! Ha ezt nem így csinálják akkor a "vizsgálat" KATOLISKUSSÁG ELLENI INKVIZÍCIÓT VALÓSÍTANAK MEG A "MÉDIAMUNKÁSOK"...
vajda
2021. október 06. 06:04
A magyar katolikus egyház mikor áll elő a számaival? Vagy el van foglalva az áldozatok ellen folytatandó perekkel?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!