Dacian Ciolos kedden kijelentette, nem áll szándékában a PSD-vel és az AUR-ral parlamenti többségről tárgyalni,
azok a reformok, melyekre az USR kormányprogramját akarja építeni, összeegyeztethetetlenek ezen pártok politikájával. Az USR azért vállalkozott arra, hogy kormányt alakít, és megpróbálja helyreállítani a jobbközép kormánytöbbséget, mert az országnak a koronavírus-járvány és az energiaárak válsága közepette sürgősen működőképes kormányra van szüksége, és rá akarnak cáfolni azokra a vádakra, amelyek szerint az USR egy felületes, éretlen párt, amely csak bírálni tud, de elmenekül a felelősség elől – magyarázta Ciolos.
Leszögezte: az USR nehéz helyzetben vállalja a kormányzás felelősségét
Ciolos azt reméli, hogy partnerei is – az államfő által is emlegetett – felelős hozzáállással viszonyulnak a kormányalakításhoz. Ciolos azt állította: szerda este – a Citu vezette ügyvivő kormány ülése után – fognak egy első, pártelnöki szintű megbeszélést megszervezni a PNL-lel és az RMDSZ-szel.
Arra az újságírói kérdésre, nem tart-e attól, hogy Iohannis „áldozati miniszterelnökként” bízta-e meg kormányalakítással, Ciolos azt mondta: a maga részéről komolyan veszi a felkérést.