A pápa fogadta Nancy Pelosit, az amerikai képviselőház demokrata elnökét

2021. október 09. 20:34

A kaliforniai demokrata politikus odahaza a konzervatív egyházi körök bírálatainak kereszttüzébe került , például az abortusz engedélyezésével kapcsolatos álláspontja miatt.

2021. október 09. 20:34
null

Ferenc pápa szombaton fogadta Nancy Pelosit, az amerikai képviselőház demokrata párti elnökét a Vatikánban. A beszélgetés tartalmáról a Szentszék egyelőre nem tett közzé részleteket. Az amerikai politikus kíséretében volt férje, Paul Pelosi, valamint Patrick Connell amerikai nagykövet is.    

A Szentszék Twitteren közölt tájékoztatása szerint Pelosi már pénteken egyeztetett Peter Turkson bíborossal, illetve a vatikáni fejlesztési hivatal vezető munkatársaival a többi között környezetvédelmi, bevándorlási, emberi jogi témákról, illetve a koronavírus-járványt és az egészségügyi ellátórendszereket érintő kérdésekről.    

A katolikus egyházfő 2020 elején nevezte ki a ghánai Peter Turkson bíborost egy koronavírus-bizottság élére, amelynek feladata az egyház globális járványügyi erőfeszítéseinek összehangolása és támogatása. A kaliforniai demokrata politikus Nancy Pelosi odahaza a konzervatív egyházi körök bírálatainak kereszttüzébe került egyebek mellett az abortusz engedélyezésével kapcsolatos álláspontja, illetve pártja környezetvédelmi- és egészségügyi politikája miatt. Az olaszországi gyökerekkel rendelkező, a katolikus vallást követő Pelosi, akinek öt gyermeke van, korábban az abortuszviták kapcsán kijelentette, támogatja a nők jogát a döntéshez.    

Az utóbbi időben világszerte nagy médiafigyelmet kapott a Texas államban egy hónapja bevezetett szigorú abortusztilalom, illetve a jogszabály hatályba lépésével kapcsolatos jogi huzavona a demokrata Joe Biden vezette szövetségi kormány és a déli állam republikánus vezetése között.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Vatikáni média

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Magyarok Pásztora
2021. október 10. 17:09
Vén komcsi ringyó.
mokány
2021. október 10. 08:40
Egymás mellett szoktak ülni a páholyban .
Ben Jeremiah
2021. október 10. 08:30
Abortuszreklám a'la Vatikán?
renoman
2021. október 10. 08:23
Utolsókenetért ment, vitt Biden apónak is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!