Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

A minisztérium női dolgozóit már hetek óta nem engedik be az épületbe.

A tálib vezetés erény- és erkölcstelenségügyi minisztériummá nevezte át a nőügyi minisztériumot Afganisztánban a Reuters szerint. Az épület tábláját lecserélték, az új táblán az áll:
A minisztérium női dolgozóit hetek óta hazaküldik, csütörtökön már a kapukat is bezárták.

A portál emlékeztet: amikor a tálibok 1996 és 2001 között hatalomban voltak, ugyanígy nem engedték a nőket dolgozni, és az oktatást is megtiltották számukra. Akkor is működött erény- és erkölcstelenségügyi minisztérium, ami erkölcsrendőröket alkalmazott. Ők figyelték, hogy a nők betartják-e a saríát, aki pedig megsértette az iszlám törvényeket, arra nyilvános korbácsolás vagy kivégzés várt.
Nyitóképen: A tálib vezetés ellen tüntető afganisztáni nők. Fotó: Mayank Makhija / NurPhoto / AFP