háromból egy francia gyerek nem tud helyesen olvasni.
Ráadásul nemrégiben futótűzként kezdtek terjedni az „inkluzív írás” bevezetését szorgalmazó kezdeményezések. Az inkluzív írás azokat a nyelveket támadja, ahol nemeket különböztetnek meg, és azok eltörlését vagy a hím és női nemek közötti számbeli egyensúly kiküszöbölését szorgalmazza. E törekvések gyökerei a feminista mozgalmakban keresendőek – a francia nyelvben a semleges nemű szavak nyelvtanilag hímnemben kezelendőek, ez által a hímnemű szavak többségben vannak és ez a kritikusok szerint „kirekesztő”.
Általános tendenciaként hivatkozott Marion Maréchal arra a jelenségre, hogy a nyugati egyetemeken, ha egy tanár nem veszi figyelembe a woke elvárásokat a tanórák tematikáinak összeállítása során, az egyetemi diákok feljelentésekkel támadhatják őt, és az egyetemek a konfliktus és jogi csatározások elkerülése végett inkább elküldik a „problémás” tanárokat.
Maréchal maga egy olyan intézményt igazgat, ami szembe megy a mainstreammel, a „szélsőbaloldali ideológiák terrorista jellegének nem engednek” – mondta, párhuzamot vonva az MCC-vel. Kiemelte, hogy az ideológiai nyomulás odáig jutott, hogy
a diákok már csak a baloldali narratívával találkoznak, a párbeszéd így teljesen kihalt.