Az egyházfő kifejtette, látogatása során gyakran gondolt arra, miként álmodták meg az alapító atyák az Európai Uniót, amelyet – tette hozzá – biztosan nem „az ideológiai gyarmatosítás divatos ügynökségeként” képzeltek el. Hangsúlyozta, hogy az európai kontinensen Isten jelenlétét a mindennapokban a fogyasztás „hígítja fel”, és a régi és új ideológiákból álló egyforma gondolkodás köde fedi be. Emlékeztetett azokra, akik a legnehezebb időkben a hit és a keresztény élet gyökereit képviselték, közöttük Mindszenty József bíboros és az eperjesi görög-katolikus püspök Gojdics Péter Pál nevét említve.
Ferenc pápa kiemelte a pozsonyi roma közösséggel tartott találkozót, hangoztatva, hogy a roma testvéreket be kell fogadni. Hozzátette, hogy miközben Nyugat-Európát a demográfiai tél uralja, a látogatása során érintett országokban „virágzást látott, fiatal párokkal és gyerekekkel”.
(MTI)
Fotó: Trenka Attila