Soros György 91 éves

2021. augusztus 12. 11:48

Augusztus 12-én ünnepli születésnapját a milliárdos üzletember.

2021. augusztus 12. 11:48
null

Augusztus 12-én ünnepli 91. születésnapját Soros György, magyar származású amerikai üzletember és közgazdász.

A Forbes magazin 2014. májusi listáján az Amerikai Egyesült Államok 17., a világ 29. leggazdagabb embere volt 24 és fél milliárd dollárnyi becsült vagyonnal. 2017-ben 18 milliárd dollárt utalt át az általa alapított Open Society Foundations (Nyílt Társadalom Alapítványok) szervezetnek. Ennek következtében 2019 májusában a Bloomberg Billionaires Index szerint már csak a világ 218. leggazdagabb embere volt, 7 milliárd dollárral. A Forbes kimutatása szerint 2021-ben, 8,6 milliárd dolláros vagyonával, Soros a világ 288. leggazdagabb embere volt.

Soros György kezdetben merész pénzügyi spekulációi révén vált híressé, az 1992-es „fekete szerda” (Black Wednesday) bekövetkezésében vállalt szerepéért a sajtóban kiérdemelte „Az Ember, Aki Bank of England-et Robbantott” címet.

Soros elkötelezett támogatója baloldali, liberális, progresszív, emberi jogi ügyeknek, az ezekre fókuszáló civil és politikai szervezeteknek. Adományai révén sokszor világpolitikai eseményekben is szerephez jutott. 2015 szeptemberében, az európai migrációs válság tetőpontján „A menekültügyi rendszer újjáépítése” című írásában fogalmazta meg ezzel kapcsolatos elgondolásait. Ebben többek között arról ír, hogy az EU-nak évente legalább egymillió migránst kell befogadnia az előrelátható jövőben, ennek terheit „méltányosan kell elosztani”, az EU hozzon létre egységes menekült- és migránsügyi irodát, egységes parti őrséget, valamint, hogy a migránsok számára biztonságos csatornákat kell létrehozni, amelyek segítik, hogy Görögországból és Olaszországból a célországukba jussanak.

Nyitókép: Herbert Neubauer / APA / AFP

Összesen 217 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Paul
2021. augusztus 14. 07:06
Nem siet elhalálozni a toportyán férge, tudja hová kerül.
Olioli
2021. augusztus 13. 07:33
Ki nem szarja le? Már sok szülinap nem lesz...... hála a jó Istennek!!!
Pitypangocska
2021. augusztus 12. 22:22
Itt is leírom: Soros fia meleg. Soros számára ez olyan szinten feldolgozhatatlan probléma, hogy képes a gombhoz (fiához) szabatni a kabátot (világot), azaz rengeteg pénzt és energiát szán arra, hogy az agyakat átmosva ezt az állapotot fogadtassa el normalitásként. És mindez abból fakad, hogy Soros kiengesztelhetetlenül HOMOFÓB és szégyenként éli meg fia homoszexualitását.
Jason Bourne
2021. augusztus 12. 18:42
Se a pokolba, se a mennyországba nem kell ez a vén zsivány, itt marad örökre a nyakunkon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!