Nem alakul új afgán kormány, amíg az amerikaiak az országban vannak

2021. augusztus 23. 20:50

Afganisztánban mindaddig nem jelentik be az új kormány megalakítását a hatalmat átvevő szélsőséges tálibok, amíg amerikai katonák tartózkodnak az országban – jelentette hétfőn az AFP francia hírügynökség az iszlamista mozgalomhoz közeli két forrásra hivatkozva.

2021. augusztus 23. 20:50
null

„Az a döntés született, hogy mindaddig nem jelentik be az új kormány megalakulását, ameddig egyetlen amerikai katona is jelen van Afganisztánban” – mondta az egyik forrás az AFP szerint. Az információt megerősítette a hírügynökségnek egy másik forrás is. Az AFP ezzel kapcsolatban megjegyezte: a tálibok hétfőn visszautasították Joe Biden amerikai elnök hétvégi felvetését, amely szerint lehetséges, hogy amerikai katonák maradjanak még néhány napot az augusztus 31-i határidőn túl, befejezendő az evakuálási folyamatot. 

– mondta Szuhail Sahín tálib szóvivő a Sky News brit televíziós csatornának nyilatkozva. A Fehér Ház vasárnapi tájékoztatása szerint mintegy 30 ezer embert menekített ki augusztus 14. óta Afganisztánból az Egyesült Államok, amely további mintegy 15 ezer amerikai, illetve mintegy 50-60 ezer afgán menekültet tervez kimenekíteni.

Franciaország a határidő kitolásában érdekelt

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter ezzel szemben hétfőn újságíróknak úgy nyilatkozott: Franciaország is szükségesnek tartja az augusztus 31-re kitűzött határidő meghosszabbítását azoknak a kimenekítése érdekében, akiknek veszélyben van az életük a tálib hatalomátvételt követően. A tárcavezető újságírók társaságában az egyesült arab emírségekbeli al-Dzafra légi támaszpontra látogatott,

a francia légierő ugyanis légihidat hozott létre a bázis és Kabul között.

A nemzetközi koalícióban részt vevő országok és más államok Kabul, valamint a szomszédos Pakisztán fővárosa, Iszlámábád repteréről repülőgépekkel menekítik ki saját állampolgáraikat és azokat az afgánokat, akik ottani missziójuk során együttműködtek velük, és a tálib hatalomátvétel miatt most veszélyben érzik az életüket.

A kabuli légikikötőn belül a nyugati koalíciós katonák – elsősorban amerikaiak – próbálják fenntartani a rendet, kívül pedig a tálib fegyveresek.

Az iráni olaj-, gáz- és petrolkémiai termékek exportőreinek szakszervezete hétfőn közölte, hogy Irán újraindította az Afganisztánba irányuló olajexportját a tálibok kérésére. Afganisztánban az olaj tonnánkénti ára a múlt héten elérte a 900 dollárt (több mint 268 ezer forintot), miközben számos kétségbeesett afgán állampolgár menekült el otthonából a tálibok megtorlásától és szigorú iszlám törvénykezésüktől (saría) tartva. Az áremelkedés elleni fellépés jegyében a radikális szunnita muszlim tálibok arra kérték a síita muszlim Iránt, hogy tartsa nyitva a határokat a kereskedők előtt. Hamíd Hoszeini, a szakszervezet vezető testületének tagja elmondta: Irán néhány napja indította újra Afganisztánba irányuló olajexportját, miután

a tálibok 70 százalékkal csökkentették az iráni olajimportra kivetett vámtarifákat.

A tálib lázadók – akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció – augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt harc nélkül elfoglalták Kabult, majd bejelentették, hogy véget ért a húsz éve tartó afganisztáni háború. Asraf Gáni afgán elnök előzőleg elmenekült az országból.

(MTI)

Fotó: Amaury Cornu / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2021. augusztus 23. 23:56
Mit adtak nekünk a rómaiak? https://www.youtube.com/watch?v=J2Bx19qJ_Vs Reg: – Elvették mindenünket a nyomorultak, kiszipolyoztak minket. És nem csak minket, apáinkat is. És apáink apáit is. Loretta: – És apáink apáinak apáit is. Reg: – Igen. Loretta: – És apáink apáinak apáinak az apáit is. És... Reg: – Jól van, Stan, ne lovald bele magad. És mit adtak nekünk mindezért cserébe? Xerxes: – Vízvezetéket. Reg: – Mit? Xerxes: – Vízvezetéket. Reg: – Ó, igen, igen. Azt ők adták, igen. Ez igaz. 3. katona: – És a csatornázást. Loretta: – Ó, igen, a csatornázást. Ne feledd, milyen volt a város előtte! Reg: – Jól van, elfogadom a vízvezetéket meg a csatornát. Ezt a két dolgot ők csinálták. Matthias: – És az utakat. Reg: – Persze, nyilvánvalóan az utakat. Ez nem is vita tárgya, ugyebár. De eltekintve az utaktól, a vízvezetéktől, a csatornáktól... Katona: – Öntözés. Xerxes: – Gyógyászat. 2. katona: – Oktatás. Reg: – Jó, jó, elég volt. Elég. 1. katona: – És a bor. Francis: – Igen, igen, az tényleg nagyon hiányozna, Reg, ha a rómaiak elmennének. A bor. Katona: – Népfürdők. Loretta: – És, hogy jó a közbiztonság az utcákon este is, Reg. Francis: – Nagyon jól tudják, hogy kell rendet tartani. Lássuk be, csak ők képesek rá egy ilyen helyen, mint ez. Reg: – Jól van, de eltekintve a csatornától, gyógyászattól, oktatástól, bortól, közrendtől, öntözéstől, utaktól, vízvezetékhálózattól... mit tettek a rómaiak értünk? Xerxes: – Békét hoztak... Reg: – Ó, békét... Demagóg!
annamanna
2021. augusztus 23. 23:54
"számít Oroszország és a szomszédos országok támogatására az ország helyreállításában." Mit kell ott helyreállítani? A sivatag pusztaságot? Le kell rombolni a 6 milliós Kabult, amit nyilván az elmúlt 20 évben az amcsik a félelmetesen odaöntött ezermilliárd dollárjaikkal kiépítettek? Vagy fordítva van? Mindezt a tálibok építették fel még korábban, és az amcsik 20 év alatt felélték a jólétet? Mit kell ott helyreállítani? Vagy esetleg az van, hogy eddig - az amcsik miatt - jól működött a közigazgatás, a rendvédelem, egyáltalán egy épkézláb államiság, és ez most egyik pillanatról a másikra összeomlott, és a kecskebaszóknak fingjuk nincs semmiről, és képtelenek egy állam működtetésére? Csinálják az oroszok, akik ellen tíz évig harcoltak? Talán tanuljanak meg ők írni-olvasni, végezzenek egyetemeket és hajrá! Na meg mindenki mást is rohamtempóban oktassák, képezzék! Vagy a legjobb lesz, ha visszahívják a NATO-csapatokat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!