Brit védelmi minisztérium: hét embert megöltek a kabuli repülőtér közelében

2021. augusztus 22. 11:03

Az amerikai nagykövetség az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fenyegetése miatt arra szólította fel az amerikai állampolgárokat, hogy kerüljék el a repülőteret a biztonsági kockázatok miatt.

2021. augusztus 22. 11:03
null

Hét embert öltek meg a kabuli repülőtér közelében feltorlódott tömegben, ahol több ezren gyűltek össze, hogy megpróbáljanak elmenekülni Afganisztánból, miután a tálib iszlamisták átvették a hatalmat – derült ki vasárnap a brit védelmi minisztérium közleményéből.

A tárca részvétét nyilvánította a hozzátartozóknak, de a halálesetekről részletekkel nem szolgált. Azt írta, hogy „a helyszíni körülmények továbbra is rendkívül nehezek”, de mindent megtesznek azért, hogy kockázatok nélkül és a lehető legbiztonságosabban kezeljék a helyzetet. Egy nappal korábban az amerikai nagykövetség az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fenyegetése miatt arra szólította fel az amerikai állampolgárokat, hogy kerüljék el a repülőteret a biztonsági kockázatok miatt, kivéve, ha valaki a hatóságoktól erre vonatkozó utasítást kapott. Kiemelték, hogy jelentős a veszély, de merényletekről egyelőre nem érkeztek jelentések.

(MTI)

(Fotó: A spanyol védelmi minisztérium által közreadott képen katonák segítenek beszállni az afgán fővárosból menekülő embereknek a spanyol légierő A400M-es katonai teherszállító repülőgépébe a kabuli repülőtéren 2021. augusztus 18-án.MTI/EPA-EFE/Spanyol védelmi minisztérium)

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mgyfree
2021. augusztus 22. 13:41
Na reméljük ukrajna és egy kicsit románia is figyeli az eseményeket, a lengyelek nem ők már menthetetlenek
Senki Alfonz
2021. augusztus 22. 12:39
Csak kézifegyverek maradtak ott, járművek, fegyverek nem. Ezért nem érthető, hogy miért nem küldenek oda páncélozott járműveket, amikkel oszlopban ki lehetne hozni a még folyamatosan menekülő külföldieket!!!!
elfújta az ellenszél
2021. augusztus 22. 12:19
Ez megint egy nagy semmi hír. Kik haltak meg, hogyan, ha emberölés volt ki ölt meg kit és miért? Vietnám tanulságos lehet annak, aki képes tanulni a történelemből. A legtöbb haláleset a pánikszerű menekülés miatt volt, ezenkívül a szövetséges dél-vietnámi katonák besokalltak amikor látták hogy magukra hagyták őket az amerikaiak, és ebből adódtak durva reakciók Nagyjából ugyanaz megy most a kabuli repülőtéren, mint Da Nang evakuálásakor, itt a felvétel 0:26-tól https://www.youtube.com/watch?v=_7I4xilLCLE
iIonah
2021. augusztus 22. 12:04
Ha britek 7 gyilkosságról tudnak, akkor ismerve az afgán viszonyokat, ezt a számot nyugodtan megszorozhatjuk tízzel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!