A kabuli reptérre mért amerikai dróncsapásnak civil áldozatai is lehetnek

2021. augusztus 30. 07:08

Szemtanúk több ember haláláról, illetve megsebesüléséről számoltak be a szóban forgó lakónegyedből.

2021. augusztus 30. 07:08
null

A feltételezett öngyilkos merénylők elleni vasárnapi kabuli amerikai dróncsapás okozhatott civil áldozatokat is amellett, hogy megölte az Iszlám Állam nevű terrorszervezet helyi csoportjának két emberét, és felrobbantotta a gépkocsijukba rakott nagy mennyiségű robbanószert – közölte hétfő hajnalban az amerikai haderő. A dróncsapásról először tálib tisztségviselők, meg nem nevezett más források és szemtanúk számoltak be, majd megerősítette azt az amerikai Középső Parancsnokság. Tálib tisztségviselők beszámoltak egy olyan rakétabecsapódásról is, amely a kabuli repülőtértől északnyugatra, egy lakónegyedben történt, és egy gyerek halálát okozta. Később egy afgán tisztségviselő azt mondta, hogy három gyerek halt meg ott. Szemtanúk több ember haláláról, illetve megsebesüléséről számoltak be a szóban forgó lakónegyedből. Akkor ez egy külön rakétacsapásnak tűnt.    

„Nagyon szomorú volna”

Bill Urban százados, a Középső Parancsnokság szóvivője hétfő hajnalban közölte: az amerikai tisztségviselők tudnak azokról a jelentésekről, amelyek szerint polgári áldozatai vannak egy rakétatámadásnak, és vizsgálják ezeket. A terv szerinti amerikai rakétacsapás megakadályozott egy támadást a kabuli repülőtér ellen, de „nagyon szomorú volna, ha ez ártatlan életeket is kioltott” – jelentette ki. Egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő az AP hírügynökség szerint arról számolt be, hogy a drónról egy olyan gépjárművet vett célba az amerikai haderő, amely két épület között állt, és csomagtartójába éppen robbanószert raktak be emberek.

Az első robbanást a rakéta becsapódása okozta, a másodikat pedig valószínűleg a csomagtartó tartalma,

és ennek hatására az egyik épület is megrongálódott, illetve civilek is áldozatul eshettek.      

Szemtanúk szerint az épületet érő robbanás tüzet okozott benne. Több gyereket és nőt ki tudtak menteni, de néhány gyerek - számukat nem mondták – meghalt. A CNN amerikai hírtévé később azt jelentette egy szemtanú közlésére hivatkozva, hogy egy család kilenc tagja halt meg a háznál, köztük hat gyerek. A vasárnapi amerikai dróncsapás a második volt azóta, hogy az Iszlám Állam-Horászán Tartomány nevű terrorszervezet több mint száz emberéletet, közöttük tizenhárom amerikai katonáét követelő öngyilkos merényletet követett el csütörtökön a kabuli repülőtérnél.

(MTI)

Fotó: WAKIL KOHSAR / AFP

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
polnemkor
2021. augusztus 30. 11:23
Azóta újabb info is van: https://hirtv.hu/hirtvkulfold/cnn-egy-csalad-kilenc-tagja-koztuk-hat-gyerek-halt-meg-az-amerikai-droncsapasban
yndi
2021. augusztus 30. 11:07
A reptérre mért amerikai dróncsapás? Miről beszél a mandiner a címben? A cikk szerint az amerikaiak nem a reptérre, hanem feltételezett öngyilkos merénylőkre mértek dróncsapást, akik nem a reptéren, hanem egy lakónegyedben voltak éppen, és robbanóanyagot pakoltak egy autóba.
mokány
2021. augusztus 30. 10:48
A Hosszú Kések ( USA katonák ) szerint , csak a halott indián a jó indián . Kilóg a patás láb az ember arcú imperializmus angyalka köntöse alól .
Kompenzátor
2021. augusztus 30. 10:26
Ez a legalja... Szándékosan átadják a területet a táliboknak, aztán visszamennek civileket bombázni. Ezzel a szarkavarással háborús bűnössé vált Biden meg az összes többi felelős, élen a háttérhatalmi vezetőkkel, akiket még annyira sem fognak soha felelősségre vonni mint Bidenéket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!