Az eset még május 12-én történt, de a CNN most értesült róla. Szohall Pardisz aznap Kabulból a pakisztáni határ közelében fekvő Hoszt tartományba tartott rokonaihoz, hogy elvigye a húgát a muzulmán böjti hónap, a ramadán végét jelző háromnapos ünnepre, az íd al-fitre. Az ötórás út egyik szakasza sivatagos területen vezetett át, ahol a tálib fegyveresek meg akarták állítani a járművet az ellenőrzőpontjuknál. Pardisz ekkor gázt adott. Helybéliek elmondták a Nemzetközi Vörös Félhold szervezet illetékeseinek, hogy a tálibok rálőttek az autóra, mielőtt az befarolt és megállt. Ezután kirángatták Pardiszt a járműből és lefejezték.
Pardisz néhány nappal korábban panaszkodott barátjának, hogy halálos fenyegetéseket kapott a táliboktól, akik rájöttek, hogy a húsz éve tartó konfliktus során tizenhat hónapig az Egyesült Államok hadseregének tolmácsaként dolgozott. A tálibok egyik szóvivője azt mondta a CNN-nek, hogy megpróbálják tisztázni, mi történt, de néhány incidensből szerintük nem kell képet alkotni a mozgalomról.