Beadták a Karikó Katalin által kifejlesztett rákvakcina első adagját

2021. június 23. 10:41

Nemcsak a rák elleni kutatásokban használják az általa kifejlesztett technológiát – tette hozzá a biokémikus.

2021. június 23. 10:41
null

„A felszínen lévő tumorokat, mint például a melanoma vagy egyéb, az arcon, nyakon megjelenő tumoroknál be lehet nyomni egy mRNS-t tartalmazó keveréket, amely az immunsejteket odahívja, és megmutatja nekik, hogy itt van a rák, ezt meg kell ölni” – számolt be kutatási munkájáról részletesen Karikó Katalin, aki azt is elárulta, nemcsak a rák elleni kutatásokban használják az általa kifejlesztett technológiát, de már a második fázisban vannak azok a kísérletek, ahol az infarktusos embereknek a szívét vizsgálják az mRNS-sel.

A BNT111 nevű rákellenes szert 120 betegen végzett vizsgálata során egy immunonkológiai szerrel, a Libtayóval kombinálták. 

Azt tesztelik, hogyan működik együtt a két szer, majd külön-külön is értékelik a hatóanyagokat. „Célunk, hogy kihasználjuk az immunrendszer erejét a rák és a fertőző betegségek ellen. Sikerült demonstrálnunk az mRNS-vakcinákban rejlő lehetőségeket a Covid–19 kezelésében. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a rák globális egészségügyi fenyegetés, még a jelenlegi világjárványnál is rosszabb” – mondta Özlem Türeci, a BioNTech társalapítója.

A vakcinák bevezetése siker esetén is még hosszú időbe telhet

A BioNTechnél több onkológiai vakcinát is tesztelnek amelyekkel a következő 5 évben az emberi vizsgálatok előrehaladottabb szakaszába kívánnak érni, hogy minél rövidebb idő alatt kereskedelmi forgalomba kerülhessenek a rák gyógyítására alkalmas gyógyszerek – tette hozzá az Index. 

Az mrns-alapú oltások az elképzelések szerint daganatos megbetegedések ellen akár személyre szabott rákvakcinák formájában is bevethetőek lesznek.

Az mRNS-vakcina-technológia a beszámolók szerint nagyon ígéretes, nagy erővel zajlanak a rákgyógyító vakcinák tesztelései, de a technológia tömeges elterjedése még hosszú időbe terhet.

Fotó: MTI/Cseke Csilla

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
még fokozza
2021. június 24. 08:40
Nagyon belejött. Lehet, hogy kitalál valamit, és az életet is meghosszabbítja vagy száz évvel!!
Akitlosz
2021. június 23. 16:42
"Célunk, hogy kihasználjuk az immunrendszer erejét a rák és a fertőző betegségek ellen." Van egy nagy halom autoimmun betegség, amelyeket egyéb okok mellett az immunrendszer ereje is okoz. S nem tud velük mit kezdeni az orvostudomány. Sz'al csak aztán nehogy rossz célpontot támadjanak meg azok az immunsejtek!
Rugo
2021. június 23. 14:15
Ennek megfelelő módszert már alkalmaztak, alkalmaznak a rák gyógyításában. Az orosz DNS vakcina (más genetikai anyaggal ugyan), de szerintem hasonlóan működik. Az oroszok ugyanis egy már kipróbált módszert alkalmaztak a COVID-19 vakcinájuk kifejlesztésében (nem a szekeret fogták a ló elé). Reméljük az mRNS még hatékonyabb lesz. Óriási, tudománytörténeti eredmény lenne. (De attól még a Pfizer mRNS vakcina egy világraszóló emberkísérletként indult.)
MayorAnna
2021. június 23. 13:39
Világraszóló! Korszakalkotó! - mint volt a Sabin-csepp. Nehogy a gyógyszer- és egészségipar áldozatává váljék ez a nagyszerű föltaláló!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!