Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Nem állítjuk le az Afganisztánba történő kitoloncolásokat, és nem enyhítünk a menekültügyi törvényen – jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár kedden.

Kurz annak nyomán nyilatkozott, hogy előző nap elfogták azt a két afgán férfit, akit a hét végén megtalált 13 éves kislány megerőszakolásával és meggyilkolásával gyanúsítanak. A kancellár megdöbbenését fejezte ki az eset kapcsán, és mély együttérzését a család felé. Kijelentette, ilyen „barbár bűncselekmény felett nem lehet napirendre térni, a bűnelkövetőket nem támogatni kell a hamis tolerancia jegyében, hanem minél előbb ki kell toloncolni az országból.”
A törvény lehető legkeményebb szigorával fognak eljárni az elkövetőkkel szemben

Karl Nehammer belügyminiszter pedig hangsúlyozta, hogy a befogadó ország törvényeinek megsértésére, erőszakos cselekmények elkövetésére nincs mentség. A kislány holttestét Bécs 22. kerületében egy fának támasztva járókelők találták meg szombaton reggel. A rendőrség tanúvallomások alapján hétfőn őrizetbe vett egy 18 éves afgán férfit, aki 2015-ben érkezett Ausztriába, és egyszer már megítélt menedékjogát 2017-ben különböző bűncselekmények elkövetése miatt visszavonták, de kitoloncolni nem tudták, mert még kiskorú volt.
Kihallgatásukat megkezdték. A rendőrség nem zárja ki további tettestársak közreműködését, de a folyamatban lévő nyomozás miatt egyéb információval nem szolgáltak. Karl Nehammer belügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján elmondta, aki „menedéket keres és talál Ausztriában, annak be kell tartania a törvényeket, amennyiben ezt nem teszi, azonnal ki kell utasítani az országból.” Az ORF közszolgálati televízió újságírójának felvetését – miszerint „a súlyosan traumatizált menekültek integrációjával nem törődik eleget az állam” – a belügyminiszter határozottan visszautasította. A befogadó ország törvényeinek megsértésére, erőszakos cselekmények elkövetésére nincs mentség – fogalmazott a tárcavezető.
(MTI)
Fotó: MTI/EPA/Ghulamullah Habibi