A holland miniszterelnök elítélte Magyarországot az új, „LMBT-ellenes” törvény miatt

2021. június 20. 11:59

Mark Rutte holland miniszterelnök elítélte Magyarország új törvényét, amelynek célja a „homoszexualitás népszerűsítésének betiltása” – jelentette az ANP.

2021. június 20. 11:59
null

„A törvény teljesen ellentétes azzal az elképzeléssel, hogy az EU egyúttal egy értékközösség is” – mondta Rutte csütörtökön a holland parlamentben az EU állapotáról szóló éves vita során, amelyen a nemzeti parlament képviselői mellett a holland EP-képviselők is részt vettek. Az ellentmondásos jogszabályt a törvényhozók csütörtökön fogadták el Magyarországon – számol be a holland ANP. 

A holland parlament tizenegy pártja szintén aláírta a javaslatot. Parlamenti döntést követeltek „a demokratikus alkotmányos állam lebontása és az alapvető emberi jogok megsértése ellen Magyarországon”. A törvényt „Magyarország szexuális és nemi kisebbségei elleni újabb támadásnak” nevezték melyet a 2022-es, és Orbán Viktor számára kulcsfontosságúnak tartott választások elé időzítettek. Az emberi jogi csoportok által is elítélt intézkedés a héten számos tiltakozást váltott ki a magyar parlament előtt – idézte az Amnesty International tweet posztját a holland lap. Az Eurovízió holland győztese, Duncan Laurence csütörtökön bejelentette, hogy az ország diszkriminatív törvényei miatt nem lép fel Magyarországon.

Fotó: ROMY ARROYO FERNANDEZ / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Összesen 151 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felvidéki MAGYAR
2021. június 21. 11:22
Mi pedig le se sz..juk a holland suttyókat! Buzuljanak csak...
Pista6
2021. június 21. 06:45
Holland demokrácia..... Még alkotmányuk sincs......
Szerintem
2021. június 21. 06:23
És? Ha felveszi a magyar állampolgárságot, kaphat egy szavazati jogot a választásokon.
Szerintem
2021. június 20. 23:18
LMBT ellenes? A Q-t már kirekesztették? Feltűnő, hogy nem merik kimondani, hogy a törvény amit köpködnek, pedofil ellenes.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!