Kész a leltár 2.
Jó tudni: ez a Nyugat már a hidegháború utolsó harmadában megromlott, megbüdösödött, mert már akkor feladta önmagát.
A szervezet szerint egyelőre nem támaszkodhatunk egyedül a vakcinákra.
A vakcinák hatékonynak bizonyulnak a jelenlegi vírusvariánsokkal szemben, de a javulás az európai kontinensen nagyon törékeny, és a nemzetközi utazásokat mellőzni kéne annak érdekében, hogy a vírus tovább terjedjen – idézi Hans Klugét, a WHO tisztviselőjét a Portfolio.
A tisztviselő szerint bár a vírus esetszámai jelentősen csökkentek a kontinensen, de vannak országok, ahol továbbra is magasak, miközben a lakosság nagyjából 23%-a kapott csak első oltást. Az indiai vírusvariáns már 27 európai országban megjelent, és a WHO emlékeztet, hogy ugyan még nem tudunk sokat erről a mutánsról, de valószínű, hogy egy gyors terjedésű mutánsról van szó.
A szervezet szerint egyelőre nem lehet egyedül a vakcinákra támaszkodni, azok nem tudják helyettesíteni a távolságtartási és maszkviselési szabályokat, ezért az európai döntéshozóknak el kéne gondolkodniuk a nemzetközi utazások korlátozásán, mert az eddigi variánsok is így jutottak el országról országra. A WHO emlékeztet: a tavalyi második hullámot is a nyári utazások indították el.
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: MI News / NurPhoto / AFP