Stoltenberg: Meg kell erősíteni a transzatlanti egységet

2021. május 31. 16:52

A jelenlegi, kihívásokkal teli és kiszámíthatatlan világban a transzatlanti egység megerősítésére van szükség, ezért a NATO 2030-ig megvalósítani kívánt céljai között egyebek mellett a szövetségesek ellenállóképességének fokozása és a közös biztonság megerősítése szerepel – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfőn Brüsszelben.

2021. május 31. 16:52
null

A tagországok kül- és védelmi minisztereinek keddi tanácskozása előtt tartott online sajtóértekezletén a főtitkár közölte, hogy az ülés a NATO június közepén tervezett csúcstalálkozóját készíti elő. Elmondta, a tanácskozáson a szakminiszterek mindenekelőtt a biztonságára veszélyt jelentő kihívások áttekintésére összpontosítanak. Megerősítik elhatározásukat a kollektív védelem mellett, illetve elkötelezettségüket a közös biztonság és az ellenállóképesség fokozása mellett, amit az infrastruktúra, az ellátási láncok és a kommunikáció javítása garantálhat.

A NATO előtt a klímaváltozás is kihívásként jelenik meg

A csúcstalálkozó emellett a szövetség partnereivel megkezdett együttműködés megerősítését tűzte ki célul a szomszédság és a távolabbi régiók stabilitásának és békéjének megteremtése, vagy megőrzése érdekében. A szövetségesek továbbá a klímaváltozás jelentette kihívásokra is válaszokat keresnek majd, egyetértenek ugyanis abban, hogy egyebek mellett a kiszáradás veszélye, vagy a tengerek emelkedése hatással lesz a közös biztonságra nézve – tette hozzá.    

Kérdésre válaszolva Stoltenberg elmonda, a NATO-csapatok kivonása Afganisztánból számos biztonsági kihívást jelent,

a kivonulással azonban a szövetség nem hagyja magára az országot. Megerősíti a helyi hatóságok és az őket segítő civil személyzet támogatását, illetve nem hagy fel az afgán biztonsági erők képzését folytató misszió munkájával sem. 

A NATO elítéli Belaruszt a Ryanair-incidens miatt

Kijelentette a NATO a leghatározottabban elítéli, hogy a fehérorosz hatóságok minszki leszállásra kényszerítették a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát. Válaszul a tagországok úgy döntöttek, hogy korlátozzák a szövetséghez akkreditált fehérorosz tisztviselők belépést a szövetség székházba – közölte. Hozzátette: a NATO a gépeltértés ügyében független nemzetközi vizsgálatot szorgalmaz, hangsúlyozva, hogy Fehéroroszország nemzetközi normákat sértett. Hozzátette: a repülőgépen utazó Raman Prataszevics ellenzéki újságíró letartóztatása a szólásszabadság és a szabad média elleni közvetlen támadást jelent.    

Oroszországgal összefüggésben úgy fogalmazott: a NATO-nak nehéz a kapcsolata Moszkvával,

Oroszország katonai fellépései ugyanis fenyegetést jelentenek a szövetséges országok számára. A NATO folytatja az elrettentés és a védekezés politikájának alkalmazását, ugyanakkor fontosnak tartja a párbeszéd fenntartását és folytatását Moszkvával – tette hozzá a NATO főtitkára.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rocktoberi
2021. június 01. 00:13
Ez ugyanúgy süketel mint az egykori komcsik. Kádárék engedtek el ilyen semmitmondó dumákat.
George Soros 2.0
2021. május 31. 19:44
Transzatlanti... Transzok
Szerintem
2021. május 31. 19:06
Miért mi történt? Elszakadt a póráz? Pedig nem úgy néz ki, sőt.
civis72
2021. május 31. 19:02
a NATO-nak nehéz a kapcsolata Moszkvával ? .. ÉS KI TEHET RÓLA ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!