Román és lengyel katonák vonulnak a NATO keleti szárnyának védelmére

2021. május 11. 14:10

Klaus Iohannis román államfő kedden Andrzej Duda lengyel elnökkel közösen tekintette meg a román-moldovai-ukrán hármashatár közelében, a Duna torkolatvidékénél, a Galati megyei Smardan lőtéren megrendezett nemzetközi hadgyakorlatot.

2021. május 11. 14:10
null

Klaus Iohannis rövid köszöntőjében háromszor is kihangsúlyozta a védelem szót, arra utalva, hogy a NATO védelmi szövetség, haderejét pedig nem más államok megtámadására, hanem a tagországok közös védelmére készíti fel.    

Andrzej Duda hétfőn kezdte meg romániai hivatalos látogatását

A lengyel elnök rámutatott: a román és a lengyel katonák kölcsönösen hozzájárulnak egymás országában az egész keleti szárny védelméhez, a smardani hadgyakorlaton jelen lévő lengyel katonák a dél-romániai Krajován létrehozott nemzetközi NATO-dandárban teljesítenek szolgálatot.    

A lengyel elnök felidézte:

A cél: a keleti országok egysége Oroszországgal szemben

A lengyel és román kezdeményezésre 2015-ben létrehozott B9-es csoport tanácskozását Duda és Iohannis társelnökletével a júniusi, brüsszeli NATO-csúcs előkészítéseként hívták össze, alapvetően azzal a céllal, hogy az Oroszországtól tartó keleti tagállamok népes támogatást mutassanak fel a keleti szárny erősítését célzó igényük alátámasztásaként.    

A mintegy ötszáz harckocsit, tüzérségi eszközt, és Románia eddigi legdrágább hadrendbe állított felszerelését, az ország első Patriot rakétaelhárító rendszerét felvonultató Justice Sword 21 elnevezésű, múlt héten kezdődött manőverben kétezer román, lengyel, német, és amerikai katona vesz részt. A Justice Sword 21 része a - NATO Defender Europe 2021 elnevezésű gyakorlatsorozatához kapcsolódó – mintegy 15 ezer román, szövetséges és partner országbeli katona részvételével szervezett, májusban és júniusban lebonyolítandó romániai Dacia 21 Livex nemzetközi hadgyakorlatnak.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szürkeSzarvas
2021. május 11. 20:45
A deep state által sugallt (kényszeritett) hidegháborus hisztériábol kimaradni bölcs és helyes. Szerintem.
Tóth Zoltán
2021. május 11. 20:02
„Nyugat 2021” néven hadgyakorlatozik közösen a fehérorosz és az orosz hadsereg - https://merce.hu/2021/03/07/nyugat-2021-neven-hadgyakorlatozik-kozosen-a-feherorosz-es-az-orosz-hadsereg/ "Beszédes, „Nyugat 2021” fedőnéven jegyzik azt az orosz-belarusz közös hadgyakorlatot, amely a két ország speciális alakulatainak részvételével kerül megrendezésre idén március folyamán... ...A National Interest amerikai külpolitikai lap alig több mint két hete írta meg, hogy Lengyelországban nagyszabású hadgyakorlaton szimulálta a lengyel hadsereg egy orosz katonai invázió bekövetkeztét. Az eredmény szerint a lengyelek olyan gyorsan szenvednének megsemmisítő vereséget, hogy az még a hírhedt 1939-es (szovjet koprodukcióban megvalósuló) náci inváziót is simán lekörözné: míg a németeknek és a szovjeteknek 35 nap kellett a második világháború legelején Lengyelország teljes legyőzéséhez, most az orosz hadsereg a NATO-tag, szupermodern fegyverekkel is felszerelt lengyeleket mindössze 5 nap alatt verné szét. Ez úgy nézne ki a szimuláció alapján, hogy az ötödik nap végére a teljes lengyel légierő és haditengerészet megsemmisül, a szárazföldi haderő pedig fegyverzetének 60-80 százalékát veszítené el."
Kanmacska
2021. május 11. 17:23
Érdekes lehet, amint megcsillannak a legendás román katonai erények.
123321
2021. május 11. 16:49
"A cél: a keleti országok egysége Oroszországgal szemben" anyátok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!