A német-francia minisztertanács online formátumban tartott értekezlete utáni tájékoztatón Emmanuel Macron Párizsban kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a szövetségesek közötti kémkedés elfogadhatatlan.
A botrány már 2013-ban kirobbant
Ezért teljes nyíltságot és a tények feltárását várjuk dán és amerikai partnereinktől”
– mondta a francia államfő az online tájékoztatón. Angela Merkel Berlinben kiemelte, hogy egyetért Emmanuel Macronnal. A német kormány álláspontja nem változott az NSA körüli ügyek kezdete óta – tette hozzá a kancellár, utalva arra, hogy
az (NSA) adatgyűjtő programjai körüli leleplezések kezdete, 2013 óta elítélik a szövetségesek egymás elleni kémkedését,
és a történtek feltárását sürgetik. „Ugyanakkor a dán védelmi miniszter vonatkozó nyilatkozata megnyugtató, és biztosítja a lehetőséget a bizalomra épülő együttműködés folytatásához” – mondta Angela Merkel. A dán közszolgálati médiatársaság (DR) hétfői beszámolója szerint a külföldi hírszerzésre szakosodott nemzetbiztonsági szolgálat (FE) egy belső vizsgálata megállapította, hogy a 2010-es évek elején együttműködtek az NSA-vel vezető európai politikusok, köztük Frank-Walter Steinmeier akkori német külügyminiszter, jelenlegi szövetségi elnök kommunikációjának megfigyelésében. Trine Bramsen dán védelmi miniszter a beszámolóra reagálva közölte, hogy a "rendszerszintű lehallgatás" szövetségesek között elfogadhatatlan.
(MTI)
Fotó: MTI/AP/AFP pool/John Thys