Abbász Aragcsi iráni főtárgyaló az egyeztetések előtt az iráni állami televíziónak azt mondta: „jó előrelépést sikerült elérni a megbeszéléseken, de számos kulcsfontosságú kérdést kell még megvitatni”.
A Reuters hírügynökség szerint tisztségviselők reményüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy sikerül egyezségre jutni május 21-ig, amikor is lejár az Irán és a NAÜ közötti megállapodás, amely lehetővé teszi az ügynökség számára az iráni nukleáris tevékenységek nyomon követését. Mora mindazonáltal elmondta, hogy Irán továbbra is tárgyal a NAÜ-vel ennek az egyezménynek a meghosszabbításáról.
Bécsben április elején kezdődtek meg a tárgyalások arról, hogy Irán és az Egyesült Államok is visszatérjen a 2015-ös, hathatalmi megállapodáshoz, amelynek értelmében Irán ígéretet tett arra, hogy korlátozza az atomprogramját az ellene elrendelt nemzetközi szankciók fokozatos csökkentése, illetve feloldása fejében. Az atomalkut 2018-ban az akkori amerikai elnök, Donald Trump egyoldalúan felmondta, azzal vádolva Iránt, hogy nem tartotta magát a megállapodásban foglalt kötelezettségeihez, egyúttal visszaállította a megállapodás értelmében eltörölt szankciókat Iránnal szemben.
(MTI)
Fotó: MTI/EPA/Az Európai Unió delegációja