Meglepőt húztak az oroszok: új megközelítést javasoltak az ukrajnai rendezésre

Az orosz külügyminisztérium közlése szerint a találkozón Szergej Lavrov „érdemi és őszinte eszmecserét folytatott” Ukrajna, Irán és Szíria helyzetéről Marco Rubióval.

Beindult az emberi jogi fókuszú amerikai külpolitika.
Az Egyesült Államok elítélt több országot csütörtökön, köztük Kínát a vallásszabadság súlyos korlátozása miatt, amit elemzők az emberi jogi fókuszú amerikai külpolitika helyreállításának újabb lépéseként értékeltek. A washingtoni külügyminisztérium éves jelentésében élesen bírálták Pekinget, amiért jelentősen korlátozza az állampolgárok szabad vallásgyakorlását. A tárca beutazási tilalmat is bejelentett egy volt kínai tisztségviselő ellen, akit a Falun kung nevű vallási irányzat tagjainak üldöztetésével vádolnak.
Blinken Iránt, Mianmart, Oroszországot, Nigériát és Szaúd-Arábiát is bírálta
„Kína széles körben kriminalizálja a szabad vallásgyakorlást, illetve továbbra is emberiesség elleni bűncselekményeket és népirtást követ el a muszlim ujgurok, valamint más vallási és etnikai kisebbségi csoportok ellen” – hangsúlyozta Antony Blinken külügyminiszter. A dokumentum szerint Kínában a keresztényeket, a muzulmánokat, a tibeti buddhistákat és a Falun kung követőit is „súlyos társadalmi diszkrimináció éri a foglalkoztatás, a lakhatása és az üzleti lehetőségek terén”.
Az amerikai diplomácia vezetője Iránt, Mianmart, Oroszországot, Nigériát és Szaúd-Arábiát is bírálta a vallásszabadság korlátozása miatt. Daniel Nadel, a külügyminisztérium illetékese kijelentette, hogy az értékelés nem jelent éles váltást abban, ahogyan Washington tekint az emberi jogok kérdésére, inkább annak elismerését tükrözi, hogy a vallási és a politikai jogok ugyanolyan fontosak.
(MTI)