Közölte: a találkozón Zelenszkijjel közös nyilatkozatot írtak alá Ukrajna európai uniós távlatairól, amely témában Lengyelország szintén változatlanul támogatja Kijevet.
Andrzej Duda is Kijevbe látogat a nyár folyamán
Zelenszkij tudatta: meghívta Dudát egy augusztusi látogatásra, az ukrán függetlenség kikiáltásának 30. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségekre, valamint a Krími Platform elnevezésű kezdeményezés első csúcstalálkozójára, amelyen – mint az ukrán elnök bejelentette – megvitatják majd Krím deokupációjának (visszacsatolásának) témáját.
Zelenszkij hétfőn Varsóban részt vett a 230 éve meghirdetett első lengyel, és egyben Európában első, a világon az amerikai után második alkotmány meghirdetésének évfordulója alkalmából rendezett, a három balti ország államfői részvételével megtartott ünnepségeken is.
(MTI)