Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Törökországban minden korábbinál szigorúbb, többhetes lezárás lép életbe

Törökországban csütörtöktől egészen május 17-ig minden korábbinál szigorúbb, úgynevezett teljes lezárás lép életbe, miután a SARS-CoV-2 koronavírus okozta járvány mutatói még mindig sokkal magasabbak, mint amit az ország vezetése a turisztikai szezon megkezdéséhez kívánatosnak tart – jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Ankarában.
Az ok: Törökország is el akarja indítani a turisztikai szezont

Erdogan a kormányzat ülése utáni sajtótájékoztatóján elmondta:
tehát az iszlám böjti hónap, a ramadán végét követő első hétfő reggelig. A megszakítás nélkül azért hangsúlyos, mert eddig a hétköznapokra és a hétvégékre eltérő rendelkezések vonatkoztak.
Minden közintézmény távmunkára áll át
A török államfő közölte, hogy a közintézmények alkalmazottai vagy távmunkában vagy váltó beosztásban dolgoznak tovább. Ezen felül kiemelte: minden olyan munkahely felfüggeszti tevékenységét, amely nem kapcsolódik a gyártáshoz, az élelmiszer-, valamint az egészségügyi ellátáshoz. A bankok megítélése egyelőre nem nyert bizonyosságot, viszont
Az új rendelkezések a tartományok közti utazást is engedélyhez kötik, ez alól pedig még szállásfoglalás megléte sem jelent majd felmentést. Az éttermek és a kávézók – miként a ramadán április közepi kezdete óta – továbbra is zárva lesznek, és csak elvitelre vagy házhoz szállításra vehetnek fel rendelést.
Mindez összefoglalva a gyakorlatban azt jelenti, hogy a török társadalom többsége április 29. után hétfői és szombati napok között csak rövid bevásárlás vagy orvosi ellátás miatt hagyhatja el otthonát.
Rekordközeli a halálozások száma az országban
A török vezetés drákói lépését az indokolja, hogy a járvány harmadik hulláma a napi esetszámok tekintetében ugyan a csúcsot már maga mögött hagyta, a halálesetek még mindig rekordközeliek, és a súlyos megbetegedések száma is csak épphogy mérséklődni kezdett.
Erdogan a sajtótájékoztatón leszögezte: az a céljuk, hogy a napi esetszámokat legalább 5000 alá visszaszorítsák. A török elnök ezzel kapcsolatban jelezte: erre azért van szükség, hogy „ne maradjunk hátra, amikor Európa megkezdi a nyitást, különben súlyos árat fizetünk a turizmustól a kereskedelmen át az oktatásig minden területen”.
Az elmúlt 24 órában 37 312 pozitív esetet regisztráltak, miközben szerdán még 62 ezer közelében járt a mutató, már vasárnap is csak 38 553 volt ez az érték. A hétfői adattal az igazolt fertőzöttek száma 4,66 millióra nőtt. A halottak napi száma azonban továbbra is a szerdai rekordérték közelében mozog, amely akkor 362-t ért el. A hétfői adat 353 volt, ami valamivel magasabb is, mint az előző három napban, pénteken ugyanis 343-an, szombaton 339-en, vasárnap pedig 347-en haltak meg a betegség következtében.
A járvány halálos áldozatainak száma immár 38 711-re emelkedett
A török egészségügyi rendszer a hivatalos adatok szerint nincs túlterhelve: az intenzív osztályok ágyainak 28,4 százaléka szabad, míg a lélegeztetőgépek esetében 64,8 százalék ez a szám.
Ankara március 1. óta nem országosan, hanem a tartományok kategorizálása szerint kezeli a koronavírus-járványt. Először április 13-án, a ramadán kezdetén szigorítottak az intézkedéseken. A kis-ázsiai országban jelenleg a Sinovac, valamint a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni oltóanyagával végzik a lakosság immunizálását. A kétdózisú készítmények első adagját eddig 13 millió 354 ezer, míg a másodikat 8 millió 204 ezer embernek adták be a 83,6 millió lakosból.
(MTI)
Fotó: MTI/AP/Emrah Gürel