Szijjártó Péter: Magyarország nem akar új hidegháborút

2021. március 23. 18:52

Magyarország nem akar a Kelet-Nyugat közötti ellenségeskedést, főleg akkor, amikor a világ közös, a koronavírus-járvány jelentette kihívással néz szembe – mondta a magyar külügyminiszter kedden.

2021. március 23. 18:52
null

Magyar újságíróknak nyilatkozva Szijjártó Péter úgy fogalmazott: „mi Közép-Európában élünk, megértettük a történelem leckéit, és pontosan tudjuk, hogy a nyugalom, a béke, a kulturált együttműködés, valamint a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd jó a közép-európaiaknak”.

Magyarország nem akar a Kelet-Nyugat közötti ellenségeskedést, főleg akkor, amikor a világ közös, a koronavírus-járvány jelentette kihívással néz szembe. Most az emberek életét és egészségét kell megvédeni, ezért a nemzetközi együttműködés szerepe most nagyobb, mint valaha.

„Fenntartva a saját érdekeink és értékeink képviseletét, ellenségek helyett kölcsönösen előnyös együttműködéseket kell keresni” – emelte ki a miniszter.

Kijelentette: Európának Dél felől kell közvetlen biztonsági kihívásokra számítania,

ugyanis a terrorizmus, a szélsőséges ideológiák terjedése, a vallások üldözése, a fegyveres konfliktusok, valamint néhány ország esetében az államiság hiánya kiváltó oka a tömeges illegális migrációs folyamatoknak. Ezzel összefüggésben kiemelte: ezek a migrációs folyamatok lehetővé teszik a terrorszervezetek számára, hogy Európába küldjék a harcosaikat, és terjesszék a szélsőséges és veszélyes ideológiájukat. Magyarország úgy gondolja, hogy a terrorellenes küzdelem folyatásának, valamint az észak-afrikai és a közel-keleti országok biztonsági kapacitásai fejlesztésének kell a NATO fókuszában állnia az elkövetkezendő időszakban – húzta alá.

E tekintetben kiemelte: folytatni kell az Iszlám Állam elleni harcot Irakban, ehhez Magyarország 160 katonával járul hozzá.

A miniszter Líbia esetében az új egységkormány létrejöttét lehetőségnek nevezte a migrációval szorosan összefüggő terrorizmus felszámolására. A Száhel-övezettel összefüggésben úgy fogalmazott: „ha a térségben stabilitás van, akkor a szubszaharai térségből történő migrációs feláramlás kontroll alatt tartható. Magyarország ezért is háromszorozta meg részvételét a térségben működő EU-misszióban” – emlékeztetett. Kiemelte azt is, hogy

a Nyugat-Balkán Európa biztonságának előszobája,

ezért tájékoztatása szerint arra kérte az ülésen részt vevő kollégáit, hogy a térség támogatására továbbra is külön figyelmet fordítson a katonai szövetség.

Kiemelte azt is, hogy Magyarország gyakran képességeihez és kapacitásaihoz képest is erőn felül vesz részt a NATO közös műveleteiben és törekvéseiben. Szerepvállalása a Nyugat-Balkánon a legnagyobb, jelenleg 420 katonája van Koszovóban. Mivel novembertől Magyarország tölti be az ott szolgálatot teljesítő misszió parancsnoki tisztségét, további száz katona kihelyezése várható – közölte.

Elmondta, hogy a NATO jövőbeni erősítéséhez szükséges hadiipari beruházások tekintetében Magyarország elkötelezett saját hadiiparának újjáépítése mellett.

Ehhez – magas hozzáadott értéket és csúcstechnológiát képviselő német vállalatokkal kötött megállapodások alapján – komoly védelmi ipari fejlesztések zajlanak. A képességek megerősítéséhez Magyarország szintén NATO-tagországoktól vásárolt – emelte ki.

Beszámolt arról is, hogy

Magyarország hamarosan eléri a tagállamok 2014 szeptemberében tett vállalásának teljesítését,

amely szerint a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát a védelmi kiadásokra fordítják. Az azon belül fejlesztésre fordítani kívánt 20 százalékos vállalásnak Magyarország már megfelel – tette hozzá.

Az Ukrajnával ápolt NATO-kapcsolatokkal összefüggő kérdésre válaszolva Szijjártó Péter elmondta,

Ukrajnában sorra születtek azok a politikai és törvényhozási döntések, amelyek tovább nehezítik a magyar nemzeti közösség életét Kárpátalján.

A korábbi ígérgetés és fogadkozás dacára a helyzet nem a jó irányba halad. Mindaddig, amíg Ukrajnában a nemzetiségi jogok szisztematikus megsértése zajlik, addig Magyarország nem tud hozzájárulni a NATO-Ukrajna Bizottság ülésének miniszteri szintű megtartásához.

„Mi szolidárisak vagyunk a szövetséggel, azt várjuk, hogy a szövetségesek is szolidárisak legyenek velünk egy olyan kérdésben, ami rendkívül fontos” – tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.

(MTI)

Fotó: Szijjártó Péter, Facebook

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NoSS
2021. március 24. 00:48
Te rohadék! A legnagyobb szarkeverők vagytok! Kicsit nyalok putyinnak, aztán, aztán népírtó diktátor erdogánnak, meg kínának, közben követelem az eu-s pénzeket, benyalok a német autó multiknak, szidok mindenkit a világon, csak épp annak a seggét nyalom, ahol éppen tárgyalok a mutyi üzleteimről! Nem akarsz hidegháborút? Ez olyan mintha adolf mondaná: békével jöttem! Hogy még van bőr a pofádon a gyerekeid elé állni!
fatman
2021. március 24. 00:00
nem dícsérni jöttem Szijjártót... :))) de ez elég korrekt és bátor nyilatkozat volt... de nincs is értelme másnak, nem fordulhatunk vissza az úton...
szeekely
2021. március 23. 23:40
"pontosan tudjuk, hogy a nyugalom, a béke, a kulturált együttműködés, valamint a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd jó a közép-európaiaknak”. Ez megis hogyan egyeztetheto ossze az Europai Unio kozos allasfoglalasanak megtorpedozasaval. bevetve ellene a veto szuper-fegyveret az apartheid elitelese vonatkozasaban?
Ma is bukik a Zorbán...
2021. március 23. 20:39
Szijjártó Péter igazi államférfi, minden idők messze legjobb külügyminisztere. Ilyen magyar és európai hazafiakra van szükség a jövő érdekében. Egyetlen hibát találok sok éve tartó munkájában. Az ukránokkal kapcsolatban nem tudott eredményt elérni a túl engedékeny politikával. Nem jó az ígérgetni, hogy h az ukránok abbahagyják a szemétkedést, akkor majd beléphetenek a NATO-ba. Azt kell kinyilvánítani, hogy ameddig ezt művelik, ugyanannyi ideig nem léphetnek be az után sem, hogy abbahagyják. Hiszen különben semmilyen büntetést sem kapnak gyalázatos gazságaik miatt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!