Kína brit személyeket és intézményeket szankcionál

2021. március 26. 07:30

Peking szerint hazudtak az ujgurokat illetően.

2021. március 26. 07:30
null

A kínai külügyminisztérium szankciókkal sújtott pénteken kilenc brit állampolgárt és négy jogi személyt válaszul arra, hogy az Egyesült Királyság más országokkal közösen szankcionált kínai állampolgárokat az északnyugat-kínai Hszincsingban elkövetett emberjog-sértések miatt.

Az ellenszankciók mások között Iain Duncan Smith-t, a brit Konzervatív Párt korábbi elnökét, valamint a párt emberi jogi bizottságát érintik.

Kitiltás a „hazugságokért”

A kínai külügyminisztérium az intézkedést azzal indokolta, hogy az érintettek „hazugságokat és félrevezető információkat” terjesztenek Hszincsinagról. A szankciók értelmében az illetők és családtagjaik nem léphetnek Kína területére és nem folytathatnak üzleti tevékenységet kínai vállalatokkal.

A héten az Európai Unió és Kína között is diplomáciai vita alakult ki Hszincsiang miatt. Peking hétfő este tíz uniós tisztségviselőt és négy intézményt sújtott szankciókkal válaszul arra, hogy az unió négy kínai tisztségviselőt és egy jogi személyt szankcionált a kínai autonóm területen történt jogsértésekre hivatkozva.

Az Egyesült Államok és Kanada szintén alkalmazott szankciókat kínai tisztségviselőkkel szemben az ügyben, de velük szemben Peking még nem tett ellenlépéseket.

Peking továbbra is tagad

Nemzetközi jogvédő szervezetek szerint az északnyugat-kínai Hszincsiangban az 1,8 milliót is elérheti azoknak az ujguroknak és más, muszlim vallású kisebbségekhez tartozó embereknek a száma, akiket a helyi kormányzat akaratuk ellenére átnevelő táborokba zárt, és gyárakban vagy a földeken dolgoztat. Egyes beszámolók szerint az érintett kisebbségek tagjaival szemben kényszersterilizációt is alkalmaznak, a különböző intézkedések során pedig családokat szakítanak szét, a szüleiktől elszakított gyermekeket állami nevelőotthonokban helyezik el.

Peking álláspontja szerint a Hszincsiangban fenntartott központok önkéntes alapon biztosítanak képzéseket azok számára, akiknek az életére „hatással volt a terrorizmus és a radikalizmus”.

(MTI)

Címlapképen: Hszi Csinping elnök

Kép forrása: Li Gang / AFP

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LPJ53
2021. március 26. 08:40
Nekünk is tiltakoznunk kellene,mert rokon nép,de a gazdasági és politikai szempontok nem teszik lehetővé.Az elcsatolt területek magyarságáért sem szólunk.A főnök felvette a Maózubbonyt,amit az utóbbi 30 évben vezető politikus nem viselt.Ezzel a harci kedvet jelzi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!