„Oroszországnak nem szabad felülnie a provokációnak”
Alekszandr Grusko külügyminiszter-helyettes az orosz parlamenti alsóház külügyi bizottságának hétfői ülésén azt mondta, hogy Oroszországnak gondosan mérlegelnie kell minden lépést az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval folytatott kapcsolataiban, és nem szabad felülnie a provokációknak. A diplomata szerint Moszkvának ugyanakkor az irányvonalának kialakításakor abból kell kiindulnia, hogy az európai országok a szomszédai, a legfontosabb gazdasági és kereskedelmi partnerei, amelyekkel közös történelem, kultúra és emberi kapcsolatok százezrei fűzik össze.
Úgy vélekedett, hogy az orosz-európai kapcsolatok nagyban befolyásolják az eurázsiai kontinens biztonságát. Kifejezte Oroszország készségét az együttműködésre az európai országokkal a közös érdekek övezetében az egyenrangúság és a kölcsönös tisztelet alapján. Grusko meglátása szerint az amerikai befolyás Európában elérte a határértéket, és több ország úgy verseng Washington kegyeiért, hogy azokért nemcsak a Moszkvához fűződő viszonyát, de még a saját hosszú távú nemzeti érdekeit is képes feláldozni.
„Ez egy olyan komoly tényező, amely eltorzítja az európaiakkal fennálló kapcsolataink természetét, és nem hagyja, hogy úgy építsük ki őket, ahogy kellene”
– mondta.